Megmutatjuk, hogy mi a különbség az egyes kijelzőfajták között, és mire érdemes ügyelni, ha valaki játékra keres monitort. Remek tanácsok, ha gamer monitort szeretnél venni!
A gamer piac bővülésével párhuzamosan folyamatosan nő azon felhasználók száma, akik játékra (is) keresnek monitort. De nem mindegy, hogy milyen eszközt választanak, és a dolguk minden csak nem könnyű. Mostanra a monitor választék ugyanis óriásira duzzadt, és az egyes modellek nagyon eltérőek lehetnek.
Többek között különbség lehet az alkalmazott kijelző típusában, és ebben a cikkben ezt a témát vesézzük ki. Azaz áttekintjük, hogy az egyes megoldásoknak milyen előnyei lehetnek, amihez az AOC termékeit hívtuk segítségül.
Miért az AOC?
Az AOC ugyanis jelenleg a szektor egyik legerősebb és legsokoldalúbb szereplője. Ráadásul hagyományosan óriási figyelmet fordít a gamer szegmensre, aminek látszódnak is az eredményei. A cég például 2024-ben is megerősítette pozícióját a gaming monitorok nemzetközi piacán. Az IDC Worldwide Quarterly Gaming Tracker legfrissebb, 2024 negyedik negyedévére vonatkozó adatai szerint az AGON by AOC márkát is forgalmazó AOC már hatodik egymást követő évben őrizte meg első helyét a legalább 144 Hz-es gaming monitorok globális rangsorában.
A jelentés kiemeli, hogy 2024 második negyedévében a gaming monitorok a világ teljes monitorpiacának rekordot jelentő 20%-át tették ki. Ez is mutatja, hogy a játékosok iránti elköteleződés, valamint az innováció és teljesítmény középpontba helyezése egyre meghatározóbb szerepet tölt be az iparágon belül. Az AOC ebben a környezetben is képes volt megőrizni vezető pozícióját.
Mi a fontos a játéknál?
A munkára vagy multimédiás tartalmak fogyasztására szánt termékekhez hasonlóan természetesen a gamer monitoroknál is óriási jelentőséggel bír a képminőség. Tehát a színpontosság, színgazdagság például. Ám akad még néhány paraméter, ami a játékoknál kiemelt fontosságú. A hertzben (Hz) megadott képfrissítési ráta arról szolgáltat információt, hogy egy termék másodpercenként hány képkocka megjelenítését szavatolja.
Ez az érték minél nagyobb, értelemszerűen annál jobb a termék. Szintén fontos a millisecundumban meghatározott input lag, azaz bemeneti késleltetés, aminél viszont az a lényeg, hogy minél kisebb legyen ez az érték. A harmadik ilyen szempont pedig a válaszidő, amelyet szintén millisecundumban adnak meg, és arról szolgáltat információt, hogy milyen gyorsan változik az egyes pixelekben a szín. Ennél is az a jó, ha minél alacsonyabb az érték értelemszerűen. Az AOC termékei mindhárom versenyszámban hagyományosan jól teljesítenek, ami a jó ár érték arány mellett kulcsszerepet játszik az elért, kiváló eredményekben.
A paneltípusok
Jelenleg három nagy kijelző típus uralja a gaming monitorok szegmensét, és ha egy cég erős kíván lenni e területen, akkor mindegyikkel foglalkoznia kell. Egyszerűen azért, mert ezek eltérő tulajdonságokkal bírnak. Így nem meglepő módon az AOC konszern mindháromra figyelmet fordít, és ezek a cég minden almárkájánál (AOC GAMING, AGON, AGON PRO) is megjelennek.
VA
A VA egy LCD alapú, tehát folyadékkristályos eljárás. E technológia nagy erőssége a jó kontraszt már az olcsóbb árkategóriában is, ami sok játékos számára óriási jelentőséggel bír. Mint ahogy az is, hogy a VA panelek biztosítják a kiváló színpontosságot is. Viszont az is tény, hogy a betekintési szög terén ez teljesít hagyományosan a leggyengébben a három megoldás közül. Azaz, amennyiben valaki oldalról tekint a képernyőre, akkor tapasztalhatja a színek fakulását, torzulását.

Az ívelt AOC GAMING CU34G4Z tipikus példája a VA paneles gaming monitoroknak. E termék 0,3 ms válaszideje kellően alacsony. Mindezt úgy, hogy a 34 hüvelykes termék felbontása kellően nagy (3440×1440 képpont), a képfrissítési ráta pedig 240 Hz, ami remek. Mint ahogy az is, hogy a fényereje meghaladja a 400 nitet, aminek köszönheően a HDR anyagok visszaadása is látványos.
IPS
Az IPS szintén az LCD család tagja. Natív kontrasztaránya hagyományosan gyengébb, mint a rivális VA megoldásé. Fényerő és színgazdagság tekintetében hasonló teljesítményt nyújtanak, ahogy az áruk is nagyjából megegyezik, ha a jellemzők (frissítési frekvencia, csatlakozók, fényerő stb.) azonosak.

Az IPS panelek azonban lényegesen jobb betekintési szögeket kínálnak, mint a VA kijelzők. Emellett hagyományosan még pontosabb színvisszaadást és jobb színtérlefedettséget nyújtanak, mint a VA panelek. Ez többcélú, sokoldalú felhasználás esetén a konkurenseiknél jobb megoldássá teszi őket. Az AOC GAMING Q27G4SRU egy 27 hüvelykes IPS monitor, amely vonzó lehet azok számára, akik nem rendelkeznek sok hellyel a szobájukban. Mérete ellenére rendkívül erős: 1 ms GtG válaszidővel és akár 320 Hz-es (overclockkal) maximális frissítési frekvenciával bír.
Meg kell említeni még az AOC GAMING U32G4U típusjelzésű modellt is, amely egy nagyon előremutató technológiai innovációt is tartalmaz. A 32 hüvelykes termék kettős üzemmódú Fast IPS kijelzőt kapott. Ennek lényege, hogy Full HD felbontás esetén a képfrissítési ráta 320 Hz, de akinek nem elég ez a részletesség, az választhatja a 4K opciót is, ám ilyenkor be kell érni 160 hertzes képfrissítési frekvenciával.
OLED
Az AOC az elsők között ugrott fel az OLED vonatra, azaz vette észre a potenciált ebben a technológiában a monitorok szegmensében is. Így mostanra komoly hadsereget kínálatot alakított ki ilyen termékekből is. Az OLED számos komoly előnyt kínál a fent említett LCD alapú technológiákkal szemben.
Ilyen például, hogy az egyedi pixelvezérlésből fakadóan képesek a tökéletes fekete, így a végtelen kontraszt megteremtésére, amit a fent említett eljárások nem mondhatnak el magukról. Valamint az is tény, hogy az OLED monitorok betekintési szöge még az IPS-es rokonaiknál is jobb. Az pedig a hab a tortán, hogy a kiváló színpontosság, illetve színtérlefedettség mellett e termékeknél a tónusok rendkívül markánsak, minden fátyolosságtól mentesek.

Ám az is tény, hogy e modellek között eddig nem nagyon találkozhattunk kifejezetten olcsó darabokkal. Bár már e téren is bíztató jelek tapasztalhatóak, hiszen az AOC épp a közelmúltban lépett színre abszolút megfizethető árú OLED monitorokkal az AOC GAMING Q27G4ZDR és Q27G4SDR típusjelzésű termékek személyében, amelyekről mi is beszámoltunk.
De, hogy az OLED képalkotási technológiában milyen potenciál van, jól jelzi akár az AOC AGON PRO AG276UZD nevű termék is. Ez egy döbbenetes nagyágyú, amely 27 hüvelykes képátló mellett kecsegtet 4K (!) felbontással, valamint 240 Hz-es képfrissítéssel, illetve 0,03 ms válaszidővel.
+1: Az Ultra Fast TN eSport
Van még egy kategória, amely kilóg a sorból. Ez pedig az Ultra Fast TN eSport paneltechnológia, amelyet az AOC kifejezetten az ultra profi esport játékosok számára fejlesztett ki. Ennek óriási extrája a hatalmas, de tényleg extrémen óriási képfrissítési frekvencia a remek válaszidő mellett.
Az AOC AGON PRO AG246FK6 tökéletesen szemlélteti, hogy ez egyáltalán nem túlzás: 0,5 ms GtG és 0,3 ms MPRT válaszidővel, valamint elképesztő, 610 Hz-es (túlhúzott) maximális frissítési frekvenciával rendelkezik, mindezt kiváló input lag mellett.
Ez a néhány példa is tökéletesen megmutatja, hogy milyen széles a választék a gamer monitorok kínálatában, és hogy milyen sok termék közül válogathatnak azok, akik játékra (is) keresnek ilyen eszközt. Úgyhogy a döntést alaposan meg kell fontolni egy-egy vásárlási döntés meghozatalát. Ám az is tény, hogy az AOC-t mindenkinek érdemes lehet számításba vennie, akinek ezek a szempontok is fontosak, ha monitort vennének.









