A Samsung egykori vezére szerint hatalmas fordulat jön

samsung

A Samsung egykori vezére szerint hatalmas fordulat jön

A Samsung volt fejesének hála, végre kaptunk egy elemzést arról, hogy mikor és hogyan lélegezhet fel a mobilpiac, még ha van is egy komoly bökkenő a dologban.

samsung
Kép: Seoul Economic Daily

A technológiai ipart sújtó, drasztikus áremelkedésekkel járó „RAMpokalipszis” a Counterpoint Research idei első negyedéves jelentése szerint is gőzerővel tombol, ám a Samsung Electronics félvezető divíziójának korábbi elnöke szerint már látszik a fény az alagút végén. Kyung Kye-hyun a Koreai Nemzeti Mérnöki Akadémia hétfői fórumán úgy nyilatkozott, hogy a memóriaválság akár már jövő év második felében véget érhet.

A fordulatot az hozhatja el, hogy a kínai gyártók rohamtempóban bővítik a gyártókapacitásaikat, ami globális túltermeléshez vezethet a piacon, ez pedig végre gátat szabhat a DRAM-árak folyamatos növekedésének. A hír elsőre megváltásnak tűnik a fogyasztók számára, hiszen az idei évben a memória drágulása közvetlenül beépült a telefonok árcédulájába.

A Samsung Galaxy S26 alapmodellje például 100 dollárral drágábban, 899 dolláros áron debütált a piacon. A szakértő ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a túltermelés kétélű fegyver. Ha a piacot elárasztja az olcsó memória, a tech-óriások és az AI adatcentrumok üzemeltetői visszafoghatják a tőkebefektetéseiket a csökkenő megtérülés miatt.

samsung 26 ultra nyito

Ez a beruházási stop pedig láncreakciót indíthat el, aminek következtében a gyártók sokkal óvatosabbá válhatnak az új generációs technológiák kutatás-fejlesztése terén. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jövő okostelefonjaiban a bőséges kínálat miatt a gyártók ugyan könnyebben és olcsóbban pakolhatnak majd nagyobb mennyiségű memóriát – például alapértelmezetté válhat a 16 GB RAM a zászlóshajókban –, de ez a hardver nagy valószínűséggel nem a legújabb, legfejlettebb és leggyorsabb technológiai szabványt képviseli majd.

Ráadásul arra sem érdemes számítani, hogy a mobilok ára érezhetően csökkenni fog. A cégek a megtakarításokat várhatóan nem adják át közvetlenül a vásárlóknak, hanem a megnövelt RAM- és tárhelykapacitással próbálják majd igazolni az aktuális, magas árszintet egy olyan piacon, ahol a stabil növekedés helyett a kiszámíthatatlan ingadozás vált az új normává.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?