Életmentő funkciót fejlesztett ki a Google, ami mindent megváltoztat

Google Új-Zéland

Életmentő funkciót fejlesztett ki a Google, ami mindent megváltoztat

A Google legújabb fejlesztése megmutatja, hogyan válhat a zsebünkben lapuló okostelefon egy komoly, akár életmentő orvosi eszközzé – ráadásul anélkül, hogy ehhez méregdrága okosórát kellene vásárolnunk.

Google Új-Zéland

A Google a hétvégén tette közzé egy átfogó egészségügyi tanulmány eredményeit, amely megerősíti, hogy a nyugalmi pulzusszám (RHR) a szív- és érrendszeri egészség, valamint a hosszú távú egészségügyi kockázatok egyik legfőbb előrejelzője. A magasabb nyugalmi pulzus, illetve annak időbeli növekedése közvetlen kapcsolatban áll a súlyos kardiovaszkuláris eseményekkel és a rövidebb élettartammal.

Bár a valós idejű pulzusmérésre ma a legtöbben az Apple, a Samsung vagy a Google okosóráit, esetleg a patikákban kapható pulzoximétereket használják, a tech-óriás szerint az okostelefonok egyedülálló lehetőséget biztosítanak az egészségügyi adatok követésének kiterjesztésére, hiszen jelenleg mintegy ötmilliárd ember rendelkezik olyan készülékkel, amelyben megvannak a szükséges szenzorok.

A Google által kifejlesztett, passzív pulzusfigyelésnek (PHRM) nevezett rendszer a telefon előlapi szelfikameráját használja arra, hogy elemezze a bőr mikroszkopikus színváltozásait, miközben a vér átáramlik a testen. Bár ezek a változások szabad szemmel láthatatlanok, a szoftver a fázisfeloldás (face unlock) utáni első másodpercekben rögzített, mindössze 8 másodperces arcvideókat futtat át egy mély tanulású neurális hálózaton.

Google nyito

Ez a rendszer képes olyan pontosságú pulzus- és nyugalmi pulzusértékeket becsülni a háttérben, a mindennapi normál telefonhasználat során, amelyek megközelítik az EKG-k és a viselhető okoseszközök eredményeit. A Google a technológiát egy rendkívül sokszínű, közel 700 fős tesztcsoport több mint 350 000 videóklipjén tanította be, különös figyelmet fordítva a sötétebb bőrtónusokra, amelyeknél a kamerás véráramlás-mérés technikailag nehezebb.

A laboratóriumon kívüli, valós körülmények között végzett egyhetes tesztek során – ahol a résztvevők saját telefonjuk mellett EKG-készüléket és Fitbit trackert is viseltek – a rendszer kiválóan teljesített, bár a mérnökök elismerték, hogy a beszéd vagy a fejmozgás még okozhat mérési hibákat. Amint a Google finomítja a technológiát, az okostelefonok a legelterjedtebb egészségügyi eszközzé válhatnak, miközben a felhasználói adatvédelemről az arcfelismerés alapú biometrikus biztonság gondoskodik.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?