Szinte már elmebeteg módon erős a Lotus elektromos sportautója

Szinte már elmebeteg módon erős a Lotus elektromos sportautója

A Lotus Evija mind a négy kerekét egy-egy villanymotor hajtja, ami garantálja, hogy padlógáznál letépi a benne ülők fejét.

A brit autógyártó (amit egyébként felvásárolt a Geely nevű kínai cég) úgy tervezi, hogy 2020-ban dobja piacra a Lotus Eviját, és összesen 130 darabot terveznek eladni, bő félmilliárdnyi forintos egységáron. Ám ez a horribilis összeg nem csupán annak köszönhető, hogy csekély mennyiségben gyártják, hanem annak, hogy valóban különleges a jármű. A négy elektromos motornak köszönhetően az 1972 lóerő kevesebb, mint három másodperc alatt katapultálja az autót álló helyzetből 100 km/h-s sebességre, és a lendület nem is fogy el 360 kn/h-ig.

Hatótávolsága elméletileg 400 km, de vélhetően lendületes pedálkezeléssel erősen csökkenthető. Ám lemerült állapotból 80 százalékra feltölteni mindössze 12 perc, amennyiben van kéznél egy 350 kW-os töltő, míg a 100 százalékos állapothoz 18 perc szükségeltetik. Sőt, a Lotus szerint  800 kW-os töltők érkeztével mindössze kilenc perc kell majd az elkocsikázott delej visszatöltéséhez. A maga 1680 kilogrammos súlyával az Evija a gyártó szerint a legkönnyebb elektromos hajtású hiperautó, míg erő tekintetében a legcombosabb a sorozatgyártású modellek között.

Címkép: INSIDEEVs

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?