A Holdújév után érkezhet a Xiaomi Mi 11 Pro

A Holdújév után érkezhet a Xiaomi Mi 11 Pro

A nemrégiben bejelentett Xiaomi Mi 11 után februárban érkezhet a Pro változat is. 

A napokban mutatta be a Xiaomi következő csúcskategóriás készülékét, ami az első olyan okostelefon, amibe a Snapdragon 888 chip került. Mivel a bemutatón, csak a Mi 11-es modellről esett szó, sokan arra gyanakodnak, hogy talán nem is lesz Pro modell, ám más források szerint mégsem erről van szó.

A Digital Chat Station azt közölte, hogy a Pro készüléknek sem áldozott le, csupán a kínai újév után, azaz 2021. február 12-t követően valamikor kerülhet a boltokba.

xiaomi-mi-11-pro
Fotó: GSM Arena

Arról már korábban is beszámoltunk Nektek, hogy a Xiaomi követve az Apple példáját nem ad töltőt az Mi 11-es szériához, ám piacra dob egy olyan csomagot is, amelyhez járni fog adapter, körülbelül +4500 Ft ellenértékben (bár az kérdéses, hogy hazánkba is eljut-e ilyen formában). Lei Jun, a cég vezérigazgatója környezetvédelmi okokra hivatkozva nem csomagol töltőt a készülékhez.

A cég csúcsmodellje, az Xiaomi Mi 11 12 GB memóriával és 256 GB háttértárral felszerelve érkezik, ám azt egyelőre nem tudni, hogy Kínán kívül mikor. Nem megerősített információk szerint a Pro a sima modellnél jobb kamerákkal és gyorsabb töltési képességekkel rendelkezik majd.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?