Már Las Vegasra melegít a Samsung

A Samsung más gyártókhoz hasonlóan, komoly erőkkel készül a CES2019 kiállításra, amely az új esztendő első komolyabb elektronikai seregszemléje.

A Samsung várhatóan felsorakoztatja kínálatának legjavát, beleértve a legújabb tévékészülékeket, amelyek között több dizájn termék is megtalálható. A gyártó bejelentése szerint a régen várt 8K tévé mellett, megtekinthető lesz a következő generációs The Frame és Serif TV, amelyek a hazai közönség előtt sem ismeretlenek.

Mindkét modell legfontosabb újítása, hogy QLED panelt kaptak, ezáltal élethűbb megjelenítésre lesznek képesek. A készülékek alapvető koncepciója nem változik, tehát a The Frame tévé használaton kívül továbbra is dísztárgyként funkcionál. A felhasználók folyamatosan bővülő (már ezer darabos) kollekcióból válogathatnak, amik között világhíres reprodukciók is megtalálhatók. A tévét új érzékelővel látták el, amely a környezeti fényekhez igazítja a megjelenített tartalmat, így mindig a fényviszonyoknak megfelelő kontrasztos és tiszta képet kapunk. Az újabb változat a Samsung Bixby asszisztensét dolgoztatja, így a szóbeli utasításoknak is eleget tud tenni.

A Serif TV Ronan és Erwan Bouroullec, francia tervezők iránymutatása szerint épült. A berendezés számos rangos formatervezési díjat elhódított. Bár a készülék frissítése főként a képminőség javítását célozza, azért új szolgáltatások is kerültek a csomagba. A berendezés megkapta az Ambient Mode funkciót, azaz a gyártó hasonló technológiával rendelkező modelljeihez hasonlóan, kikapcsolt állapotban hírek, időjárás és egyéb információk megjelenítésére lesz képes.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?