A Sharp visszatért egy szuper árú ígéretes tévével! Kipróbáltuk!

Teszten gyilkoltuk a Sharp LC-60UI9362E 4K HDR LCD tévét, hogy kiderüljön, vajon fel tudott-e állni a padlóról az egykor szebb napokat látott cég? Kinek és miért érheti meg megvásárolni? Jó filmezésre, netezére, játékra? Minden kiderül, minden kiderül!


Sharp

A Sharp évekkel ezelőtt nagyon komoly válságba került, aminek következtében hosszú időre eltűntek a cég tévéi Magyarországról. A konszernt végül felvásárolta a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Foxconn, ami stabil anyagi hátteret teremtett a további munkához. Ennek eredményeként a Sharp televíziók visszatértek Európába és Magyarországra is. Többek között az LC-60UI9362E típusszámú termék is, amely már az „új idők” egyik első terméke.

Külső

Dizájn: A hagyományos talp helyett az oldalakon elhelyezett kis talpacskákon nyugszik, amelyek miatt egy kisebb asztalról, állványról lelóghat a készülék. A Sharp LC-60UI9362E átlagosan néz ki, nem hivalkodó, de nem is kőkorszaki, minden típusú belső térbe beilleszthető.
Nyak: Nincs, a képernyő nem forgatható.
Csatlakozók: 3 db. USB 2.0, 3 db. HDMI 2.0, optikai digitális audió, Ethernet, fejhallgató, kompozit, komponens + SD kártyaolvasó, CI+ olvasó. Tökéletesen elég mindenre.

Képminőség

Képméret: 60 inch. Jó nagy!
Panel: U2VA. Saját gyártású. Ez jó technológia, nagy kontraszt jellemzi.
Felbontás: 4K (3840 x 2160 képpont). Az elérhető legjobb (ha a most éledező 8K-t nem számítjuk).
Kontraszt: A valós kontraszt elérheti a 4500:1 értéket, ami remek értéknek számít. A kép kellően kontrasztos!
Színpontosság: Ideális beállításokkal nagyon jó színpontosság érhető el, így a termék akár professzionális grafikai munkára is használhat.
Mozgásmegjelenítés: Hibátlan! Ezen a téren ez a világ egyik legjobb tévéje. Semmilyen hibát, elmosódottságot, pixelesedést, akadozást, rángatózást, villózást nem tapasztalni.
Zajosodás: Van, enyhén jelentkezik rossz tévé adásoknál, filmeknél. A Zajcsökkentés funkcióval sem lehet teljesen eltüntetni.
Betekintési szög: Elfogadható. 160-165 fok környékéről (oldalról) már érzékelhető a színek fakulása. Ez zavaró lehet valakinek, ha kiszorított szögből, oldalról kellene néznie a kijelzőt.

Felhősödés: A háttérvilágítást biztosító, keretebe épített LED-ek által kibocsátott fény eloszlása nem egyenletes. Enyhe felhősödés felfedezhető statikus tartalmaknál, tehát állóképeknél, vagy ha valaki monitorként használná, ami egy kicsit zavaró lehet. Tévézésnél, videózásnál, filmezésnél, játéknál nem tűnik fel.
Input lag: 20,8 ms. Egyértelműen jó érték, ami a játékosok számára fontos lehet.
Maximális fényerő: 450 nit, bőven elég otthoni környezetben, még tűző napfénynél, felkapcsolt lámpáknál is jól látszik a kép.
HDR: Támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését. Viszont a viszonylag alacsony maximális fényerő miatt a HDR effekt nem annyira látványos mint az 1000-2000 nites csúcstévéknél.
Tükröződés: Elenyésző mértékű, nem okoz különösebb problémát.

Hang

Hangrendszer: 2 × 10 wattos + 20 wattos mélynyomó. Rejtett hangszórókat használó integrált hangrendszer.
Hangminőség: Az átlagosnál jobb, de a saját hangprojektorral ellátott tévék szintjét nem éri el, és a külső soundbarokkal, sztereó- vagy házimozi szettekkel sem képes felvenni a versenyt. A finom részleteket hajlamos elkenni, a basszusok alig hallhatóak, és a dinamika sem az igazi.
Hanghibák: Nincsenek.
Ajánlott-e külső hangrendszer használata: Igen.

Kezelés

Okostévé rendszer: Van, saját Linux alapú.
Menürendszer: Nagyok a karakterek és ábrák, kicsit nehezen átlátható.
Magyarul tud: Igen.
Stabilitás: Megfelelő, nem fagy és kellően gyors.
Internetes alkalmazások: kb. 200. YouTube, Netflix van. A betöltésük kicsit lassú.
Böngésző: Van
Távirányító: Szimpla darab.
Mobillal vezérelhető: Nem.
Egér, billentyűzet támogatás: Felejtős.

Beégésveszély: Nincs

Ár

Sharp LC-60UI9362E: 229 000 forint. A tudásához képest ez nagyon jó ár!

Kinek ajánljuk – Sharp LC-60UI9362E

– Játékhoz keres tévét.
– Fontosak a szép tónusok, a nagy színpontosság.
– Filmezéshez, videózáshoz keres készüléket.
– Lényeges a kiemelkedő ár/érték arány.
– Baráti árú televízióra vágyik.
– A visszafogott dizájn fontos.
– Fél a beégéstől.

Kinek nem ajánljuk – Sharp LC-60UI9362E

– Csúcstévét keres.
– Státuszszimbólumnak beillő, extra dizájnnal ellátott tv-re vágyik.
– Monitorként használná a készüléket.
– Fontosak a magyar nyelvű netes tartalmak.
– Mozgásérzékelős távirányító kell.
– A kiemelkedő HDR hatás miatt szükséges az óriási fényerő.
– Tökéletes feketére vágyik.

Még több információ a Sharp LC-60UI9362E 4K HDR televízióról a termék magyar weboldalán.

  • Dizájn
    (3.5)
  • Kijelző/Képminőség
    (4.5)
  • Hangminőség
    (3.5)
  • Kezelés
    (3.5)
  • Extrák
    (3)
  • Hűha faktor
    (3)
  • Ár/érték arány
    (4.5)
3.6

Összegzés

A Sharp LC-60UI9362E az árához képest egy kifejezetten nagy tudású, de egyáltalán nem csilivili tévé, amit bátran ajánlhatunk játékhoz, filmezésre, tévézéshez.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.
További tesztek

Ezeket olvastad már?