De nem csak a Latitude 9510 van a Dell tarsolyában, hanem sok más is.
A Dell Technologies olyan termékeket és szoftvereket mutatott be a CES 2020 kiállításon a Latitude és XPS termékcsalád, valamint a kijelzők portfóliójából, amelyekkel hatékonyabb a munka és az együttműködés, valamint elősegítik az innovációs törekvéseket a következő évtizedben. Teszi mindezt azért, mert a cégvezetés filozófiája szerint a számítógépiparban minden eddiginél nagyobb változások zajlanak. Továbbá maguk a felhasználók is mind céltudatosabban választják ki az egyes eszközeiket, sőt, sokaknak már a munkahely megválasztásánál is fontos szempont, hogy milyen az informatikai infrastruktúra. Eme gondolatok tükrében készült a Latitude 9510 is, ami akár 30 órát is bír akkumulátoros üzemben, márpedig ez a tény számos előnyt rejt. Többek között azt, hogy így otthon hagyhatóak az olyan kiegészítők, mint a töltő, az ilyen-olyan átalakító adapterek, és az esetleges pótakkumulátorokat.

Mindezek mellett a Latitude 9510 a 15 hüvelykes laptopok között jelenleg a legkisebb és legkönnyebb is a maga 1,45 kilogrammjával. Kapcsolatok terén támogatja az 5G-t és a Wi-Fi 6-ot, illetve a szénszálas ventilátorlapátok, valamint a kettős hőelvezető csövek csendes működést biztosítanak. Amiért pedig a gyártó azt mondja, hogy ez a legintelligensebb 15 colos üzleti számítógép, az a beépített, automatizált mesterséges intelligencián alapuló hatékonyságnövelő technológia. Ez így elsőre egyébként kicsit teleshopos handabandának tűnhet, de tény, hogy az ExpressResponse által biztosított gépi tanulás felgyorsítja a szoftverek indítását, illetve haladósabban lehet köztük váltani. Szintén a gépi „agynak” köszönhető az akkumulátorhasználat optimalizálása, mivel alkalmazkodik a felhasználó töltési szokásaihoz.
De nem csupán a Latitude 9510 lapul a gyártó CES 2020-as hátizsákjában, hiszen ott van az XPS 13, ami tulajdonképpen egy szegély nélküli InfinityEdge kijelző. A 16:10 arányú XPS kijelző 25 százalékkal világosabb, ráadásul kialakításának megfelelően 13,4 hüvelykes átmérőt biztosít a 11 hüvelykes házban.

Szintén nagyon fontos lehet, hogy a sorozatok rajongóit sem hagyja érintetlenül a Dell, mivel útjára indítja a Dell Cinema Guide szolgáltatást, ami egy streamingszolgáltatások közötti központi kereső, mely minden Windows-felhasználó számára elérhető. Ezzel gyorsan és egyszerűen találhatók meg a sorozatok és a filmek több mint 200 streamingszolgáltató kínálatában, egyetlen műsorújságon belül.
És még mindig van miből szemezgetni, hiszen itt vannak az új monitorok is.
- Az UltraSharp 43 4K USB-C monitor, ami négy különböző csatlakoztatott számítógép tartalmát tudja megjeleníteni egyszerre.
- A VESA Display HDRTM 400 minőségű UltraSharp 27 4K USB-C monitor, amit leginkább csodás színeiről lehet felismerni, valamint
- Az új Alienware 25 Gaming Monitor 99 százalékos sRGB-lefedettséggel, , gyors IPS technológiával, 240 Hz-es frissítési gyakorisággal és 1 milliszekundumos válaszidővel, natív FHD felbontás mellett. Továbbá támogatja az AMD Radeon FreeSync és a NDIVIA G-Sync technológiát.
Az új termékek elérhetősége
- Az XPS 13 február 4-től világszerte elérhető.
- A Dell Cinema Guide mostantól a Microsoft Store kínálatában ingyenesen elérhető bármely Windows 10-es számítógépen.
- A Dell Mobile Connect iOS-es adatátvitellel és képernyőtükrözéssel ingyenesen letölthető lesz a Microsoft Store-ból és minden kereskedelmi forgalomban kapható Dell készüléken előre telepítve lesz idén tavasztól.
- A Latitude 9510 március 26-tól világszerte elérhető.
- A Dell 86 4K érintőképernyős interaktív monitor (C8621QT) április 10-től világszerte elérhető.
- A Dell UltraSharp 43 4K USB-C (U4320Q) és a Dell UltraSharp 27 4K USB-C (U2720Q) január 30-tól világszerte elérhető.
- Az Alienware 25 Gaming Monitor (AW2521HF) március 11-től világszerte elérhető.
Címkép: Dell