Az E3 mindig hatalmas esemény a videojátékokkal foglalkozók körében, legyen az fejlesztő, kiadó, vagy éppen felhasználó. Elmarad!
Az Electronic Entertainment Expo, vagy ismertebb nevén az E3 is elmarad a koronavírus járvány miatt, bár ezen igazából már meg sem lepődünk. Az Expo minden évben az egyik legfontosabb videojátékos rendezvény, rengetegen várják, hogy milyen újdonságokra számíthatunk a közlejövőben. Az igazi nagyágyúk is képviseltetni szokták magukat, mint például az Electronics Arts, a Ubisoft, a Bethesda, és még hosszan sorolhatnánk. Ezúttal azonban mindenki úgy döntött, hogy a világjárvány miatt inkább otthon maradnak, nem kockáztatnak, ami a jelenlegi helyzetben teljes mértékben érthető. Tekintve, hogy az elmúlt időszakban egyébként is számos nagy eseményt fújtak le a szervezők, nem váratlan fordulat, hogy az E3 is erre a sorsra jutott.

Meg kell azonban említeni azt is, hogy a rendezvénynek talán nem is tett rosszat a kényszerű lemondás, hiszen az utóbbi években egyre több kritika érte. Sőt, mostanság már egész nagy számban akadnak olyan hangok, miszerint eljárt az idő felette. Az idei Expo június 9-11 között lett volna. Az első Electronic Entertainment Expo 1995. májusában nyitotta meg kapuit Los Angelesben, és kapásból több mint 40.000 látogatót vonzott. Tény, hogy az azóta eltelt 25 évben számtalan változás történt az iparágban, így például előtérbe kerültek a konzolok, és megváltozott a játékfejlesztés célja is. Sokszor a nagy kiadók inkább egy újabb folytatást készítenek egy olyan címből, aminek a csontjain egyébként már alig van hús, ahelyett, hogy mernének valami újat, szokatlant piacra dobni. Ezért szeretjük az indie fejlesztőket, hiszen ott még mindig előtérben van a kreativitás.
Címkép: Techradar