Jó dolog a távmunka, de csak megfelelő eszközökkel van értelme

Dell Latitude 9510 távmunka

Jó dolog a távmunka, de csak megfelelő eszközökkel van értelme

2020 tavaszára minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a távmunka a jövőben minden korábbinál nagyobb szerepet kap az emberek életében.

Korábban lehetetlen lett volna mindez, azonban a különféle technológiai eszközök fejlettségi szintje, és az új generációs adatátviteli eljárások eltörölték azon korlátok nagy részét, amelyek arra kényszerítették a munkavállalókat, hogy fizikailag is közel legyenek egymáshoz, hogy egy épületben vagy komplexumban tartózkodjanak kollégáikkal.

Dell monitor távmunka

Ma már gond nélkül levezényelhető remek minőségben egy többszereplős videokonferencia, bemutatható egy komplex prezentáció otthonról, és együtt dolgozhatnak kollégák, akár ugyanazt a felületet látva, úgy, hogy nem is ugyanabban a városban vagy országban vannak fizikailag. Azzal, hogy nem kell bejárni feltétlenül (minden nap, vagy akár soha), egy meghatározott helyre, nyernek a munkáltatók épp úgy, mint a munkavállalók, hiszen megspórolnak rengeteg utazást, és a korábbinál rugalmasabban oszthatják be az idejüket.

Ami kell: egy jó notebook

De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az ember egyik hétfőn felkel, és úgy határoz, hogy mostantól éljen a távmunka. Jó pár feltételnek teljesülnie kell ahhoz, hogy valóban hatékonyan lehessen az irodán kívülről hatékonyan dolgozni, értékelhető és hasznos tevékenységet végezni.

Az első és legfontosabb dolog nyilván egy megfelelő hordozható számítógép.

Ma már óriási a kínálat laptopokból, ember legyen a talpán, aki ki tudja választani a legideálisabbat. De az segíthet, hogy már vannak olyan úgynevezett üzleti modellek, amelyek fejlesztése során azokat az igényeket is igen komolyan figyelembe vették, amely a távmunkát végzők részéről merülhetnek fel.

Többfunkciós masina remek kijelzővel

E masinák egyik tipikus képviselője az év elején a világ legnagyobb technológiai szakkiállításán, a CES-en bemutatott DELL Latitude 9510 notebook. E termék egy ideális méretű, 15 hüvelykes képernyővel bír, tehát kellően nagy, viszont az alkalmazott vékony kávás InfinityEdge kijelzőnek köszönhetően csak annyi helyet foglal, mint a hagyományos 14 inches társai, és csupán másfél kiló a súlya. Teljesen kihajtható, érintésérzékeny, így akár tabletként is használható, a kép minősége pedig remek, köszönhetően a tág betekintési szöget kínáló, nagy felbontású (Full HD), kiváló színtérlefedettségű és színpontosságú  IPS LED LCD panelnek. Nagy, 400 nites maximális fényereje pedig elegendő ahhoz, hogy világosban is látható maradjon a képernyő, aminek köszönhetően akár egy parkban, vagy egy napfényes vonaton is gond nélkül használható.

Dell Latitude 9510 távmunka

Megkapta a legújabb, 10. generációs Intel processzort, amely a 16 GB RAM-mal kiegészítve nagyon komoly teljesítmény leadására képes. Ennek köszönhetően pedig a modell erőforrásigényes alkalmazások futtatására is alkalmas, miközben az 1 TB SSD bőségesen elegendő tárhelyet kínál hosszú-hosszú időre. Az 5G kompatibilitás pedig hab a tortán, hiszen ez azt jelenti, hogy támogatja azt az új generációs szabványt, amely minden korábbinál nagyobb vezeték nélküli adatátviteli sebességet szavatol.

Egy hordozható számítógép használati értékét nem csak távmunka során befolyásolják az energiagazdálkodási tényezők. a Dell Latitude 9510 például egy nagy kapacitású, az átlagosnál komolyabb üzemidőt szavatoló akkumulátorral rendelkezik. Ráadásul megkapta az ExpressCharge nevű technológiát, amelynél a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás a felhasználók akkumulátortöltési szokásai és energiafogyasztása alapján fejleszti az akkumulátor-üzemidőt. Ha kritikusan alacsony az akkumulátor töltöttségi szintje, automtikusan megváltoztatja a beállításokat, hogy spóroljon az erőforrásokkal. A technológia egyik fontos része a gyorstöltés, amelynek révén 35 százalékos töltöttségi szint érhető el mindössze 20 perc alatt! Érdekes apróság az Intelligent Audio funkció, amely mesterséges intelligencia technológia révén képes felismerni a felhasználó hangját, ezzel együtt pedig a többi zajt eltompítani, ami egy-egy konferenciabeszélgetésnél nagyon jól jöhet. Nem azt mondjuk, hogy ez a minimum, amit ma elvárhatunk egy notebooktól, de az biztos, hogy ilyen kaliberű eszközzel nem kell kompromisszumokat kötnünk a munkavégzés során.

Hasznos holmik, a távmunka megkönnyítéséhez

A számítógépek mellett bevethető kiegészítők szintén nagyon fontos szerepet játszhatnak.

Az érintésérzékeny kijelzővel felszerelt gépeknél például nagyon nagy segítség lehet egy aktív toll.

A már említett Dell Latitude 9510 mellé az PN579X típusjelzésű perifériát ajánlja a gyártó, ami pontos, gyors és kényelmes. De említhetnénk a különféle dokkolóállomásokat, amelyek rengeteg különböző be- és kimenetet tartalmaznak. A Dell Thunderbolt Dock WD19TB-hez például egyszerre akár három monitor is csatlakoztatható, képes az akkumulátor gyorstöltésére, és a Thunderbolt 3 port révén elképesztő, 40 GB/sec adatátviteli sebességet produkál. Valamint nem feledkezhetünk meg a vezérlő perifériákról sem, amelyek közül a legkényelmesebben a vezeték nélküli egér-billentyűzet kombók használhatóak, így például a Dell KW7120W.

Dell monitor távmunka

Ha a hasznos kiegészítők kerülnek szóba, akkor mindenféleképp meg kell említeni a monitorokat, amelyek nagyobb képátlójuk révén igen hasznosak lehetnek az otthoni munkavégzés során, és filmezésnél, valamint játéknál is jó szolgálatot tehetnek. A 10 bites panellel ellátott, 1,07 milliárd árnyalat megjelenítését biztosító Dell UltraSharp monitorok (U4320Q és U2720Q) például már 4K felbontást kínálnak, és támogatják a kép a képben, valamint kép a kép mellett funkciókat is, aminek révén egyszerre több forrásból származó képi tartalom is megjeleníthető rajtuk egy időben. Emellett ellátták őket USB-C csatlakozókkal, amelyek révén mobil eszközök töltésére is alkalmasak!

Biztonsági kockázat

A jól működő hagyományos irodák, illetve a professzionális rendszergazdák által rendszeresen karbantartott géppark egyik nagy előnye a biztonság. Azaz, hogy olyan technológiákat alkalmaznak központilag, ami ellehetetleníti, vagy legalábbis nagyon nehézzé teszi a rosszindulatú kiberbűnözők, hackerek dolgát. Ezen előnyök a távmunka, a Home Office során is elérhetők lehetnek (bár kicsit más, újszerű formában és megfelelő szabályozás kialakítása mellett), így az ember nem válik automatikusan kiszolgáltatottá. A modern számítástechnikai eszközök és szolgáltatások ugyanis képesek átvenni ezt a feladatot, és ezáltal kellő biztonságot nyújthatnak a felhasználóknak ilyen helyzetekben is.

A már korábban említett Dell Latitude 9510 notebook például rendelkezik beépített ujjlenyomat olvasóval, sőt a beépített kamerája képes az arcfelismerésre. Ezáltal pedig garantált, hogy tényleg csak az férhessen hozzá a gépen tárolt adatokhoz, valamint alkalmazásokhoz, akinek valóban van ehhez jogosultsága. Emellett igény szerint elérhető a Dell saját fejlesztésű biztonsági szoftveres rendszerével, amelynek része egy speciális titkosítási technológia is. Ennek hála pedig, ha valaki be is jut a rendszerbe, a fájlokat, sérülékeny adatokat nem látja.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?