Kép: Techeblog

Valódi kocka nem nélkülözheti ruhatárából a Sony PlayStation 1 cipellőt. 

Talán senki nem lepődik meg azon, hogy mint oly sok más iparágban, úgy a videojátékok terén is akadnak fura árukapcsolások. Itt van például ez a cipő, amit a PlayStation 1 ihletett. Helyesebben nem magát a cipőt, hiszen annak megszületését időszámításunk előtt 7000-8000 évre teszik, hanem a szóban forgó lábbeli kinézetét.

Kép: Techeblog

Mint látható, a mára már klasszikussá vált konzol színes logóját örökölte, és rákerült a bekapcsoló gomb mintája is. A fűzők helyett tépőzárakkal tudjuk megfelelővé tenni a viselését, melyeken megfigyelhetőek a kontroller gombjai. Jelesül a háromszög, a kör, a négyzet és az iksz. A sarkoknál található légbetét hivatott kényelmessé tenni a használatot, viszont azt érdemes tudni, hogy csak gyerekméretben kapható.

Kép: Techeblog

Tehát legjobb esetben is az aprócska lábú felnőttek vethetnek rá szemet, hobbitok pedig ne is álmodjanak róla. Akinek nagyon kell a PlayStation 1 cipő, az ötven dollárt tegyen félre, ugyanis ennyiért kapható a Zara terméke. Ami pedig a PS1-et illeti, a kilencvenes évek közepén megjelent konzol hatalmas siker volt, és a lelkesedés a későbbi generációi iránt sem csökkent.

Kép: Techeblog

Mai szemmel nézve a hardveres kiszerelése nevetséges, hiszen egy 33 MHz-es processzor, 2 MB RAM, valamint 1 MB VRAM jellemezte. Persze ez akkor bőven elég volt ahhoz, hogy vígan vigye a Tekkent vagy éppen az Air Combatot.