Samsung gamer tv

A Samsung az idei évben komolyan ráfeküdt arra, hogy kielégítse a számítógépes és/vagy konzoljátékosok részéről felmerülő egyre komolyabbá váló igényeket. Ez világosan látszik abban, hogy a televízióikban megjelentek a direkt őket célzó vagy nekik hasznos funkciók, szolgáltatások. Így születtek meg a gamer tv készülékek, amelyek iránt egyre nő a kereslet szerte a világon.

A PC- és konzoljátékok piaca évről-évre dinamikusan bővül, és rengetegen vannak, akik a hatalmas tévéket kötik össze a gépeikkel. Sőt, sokan konkrétan a játékok miatt vesznek televíziót, és ezt bizony a gyártók is kezdik észrevenni. A Samsung modellekbe például már évekkel ezelőtt bekerült az úgynevezett „Játék mód”, amelyet direkt a gamerek részéről felmerülő igényekhez optimalizáltak.

Samsung gamer tv

A visszajelzések igazolták a vállalat koncepciójának helyességét, és a cég folyamatosan újabb és újabb fejlesztésekkel lépett színre e téren. 2020-ban pedig már ott tartunk, hogy konkrétan gamer tv készüléknek is nevezhetjük a modelljeiket. Jó néhány olyan tulajdonsága, illetve szolgáltatása van ezeknek a tévéknek, amelyek elsősorban, vagy csak a játékosok számára lehetnek hasznosak. Ezeket vettük sorra, azaz azt néztük meg, hogy mitől gamer tv egy gamer tv 2020-ban. Azt fontos megjegyezni, hogy ez nem egy külön termékcsalád, ezek hagyományos televíziók játékos extrákkal!

QLED panelek – a betonbiztos alapok

A Samsung által fejlesztett és gyártott kvantumpontos kijelzők óriási kontrasztot produkálnak hatalmas színgazdagság, pontos színmegjelenítés és magas, 120 Hz-es maximális valós képfrissítési ráta mellett.

Mindezt ráadásul úgy, hogy a beégéstől még elvi síkon sem kell tartani.

Tehát nyugodtan lehet egy egész napon át játszani úgy, hogy ugyanazok a képi elemek (például az állapotjelző, műszerfal, HUD vagy térkép) jelennek meg a képernyőn folyamatosan, nem kell attól tartani, hogy szellemképes lenyomatuk megmarad örökre. Tehát a betonbiztos alapok adottak

HDMI 2.1

Sok nagy gyártóval ellentétben az idei Samsung QLED tévék megkapták a HDMI 2.1 csatlakozókat, amelyek a korábbi szabványoknál lényegesen nagyobb adatátviteli sebességet szavatolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy már a 4K tartalmak esetében sem kell megállni a másodpercenkénti 60 képkockánál, hanem akár a 120 képkocka továbbítása is megoldott. Azaz akár dupla annyi képi adat jeleníthető meg, ami nagyon jót tesz a látványvilágnak, és egy-egy összecsapás során kulcsfontosságú lehet.

Alacsony input lag

Az input lag, vagy más néven bemeneti késleltetés nagyon fontos a játékosok számára. Ez mutatja meg azt, hogy a kívülről érkező képi jelekre milyen gyorsan reagál a tv. Értelemszerűen minél alacsonyabb ez a millisecundumban (ms) megadott érték, annál jobb a készülék. Néhány éve még a 30-40 ms volt az átlagos érték, idén ehhez képest a Samsung QLED tévék 11-12 ms értéket produkálnak „Játék módban”.

Ez rendkívül jó érték, és még a direkt játékokra szánt, számítógépes gamer monitorokkal is felveszik a versenyt e téren.

Változtatható képfrissítési ráta – VRR

A Változtatható képfrissítési ráta (Variable Refresh Rate – VRR) technológia azt jelenti, hogy a képernyőnek mindig pontosan annyi lesz a képfrissítési értéke, ahány képkocka érkezik másodpercenként a számítógépről a televízóra. Ennek köszönhetően a felesleges képkocka duplázódást, és a képtöredezettséget el lehet felejteni. Ez pedig egyrészt jobbá teszi a képminőséget, hiszen eltűnnek a zavaró hibák, másrészt jobbá is teszi a játékos teljesítményét, mert hamarabb jelennek meg bizonyos képi információk.

Dynamic Black Equalizer

A Dynamic Black Equalizer nevű funkció aktiválás után az intelligens algoritmus valós időben elemzi a képet, és a sötét képrészleteket kivilágosítja valamelyest.

Ezáltal az ott bujkáló ellenfelek, részletek jobban látszódnak.

Mint látható tehát, vannak olyan funkciók és tulajdonságok, amelyek jobbá tehetik a teljesítményt, vagy dobhatnak a játékélményen. Épp emiatt, ha valaki televízió vásárlás előtt áll, akkor ezt is érdemes figyelembe vennie, a különbség ugyanis hatalmas lehet.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!