Csúcsmobil jó áron! Best buy? OnePlus 8T teszt!

A OnePlus a közelmúltban már robbantott egy-két nagyot szóló, remek ár/érték arányú bombát. Megnéztük legújabb mobiljukat, ezt tudja a OnePlus 8T!

OnePlus 8T

Dizájn

E téren nem nyújt újat, sőt azt sem túlzás kijelenteni, hogy a kötelezőt hozza a telkó. A kijelző nem hajlított, hiszen az olcsóbb, hagyományos sík megoldás mellett tették le a voksukat a döntéshozók.

A kávák persze jó vékonyak, és a képernyőbe vágott előlapi kamerasziget se hiányzik, de ez ma már lassan a belépő szinten is megszokott lesz. A készülékház matt fémből készült, és ugyanolyan fényezésű, mint a hátlap, amit egyébként az előlaphoz hasonlóan Gorilla Glass 5 üveg óv. Ez ellenáll valamilyen szinten a karcolásoknak és az ütéseknek, viszont a termék nem víz és porálló, szóval érdemes azonnal rögtön valamilyen tokba dugni.

OnePlus 8T

Az összeépítés minősége hibátlan, sorjásságnak nyomát sem lelni, a gombok jó helyen vannak, és nem lötyögnek. A súlya 188 gramm, ami ilyen méretek mellett (160.7 x 74.1 x 8.4 mm) totál átlagos tömegnek számít. Mindent összevetve a dizájn rendben van, de forradalminak távolról sem nevezhető. Erre a készülékre senki se fogja felkapni a fejét, ha meglátja nálunk az utcán, teljesen úgy néz ki, mint bármely más közép- vagy felső kategóriás telefon. Természetesen USB-C csati van rajta, ami az akksi feltöltésére, és az adatátvitelre szolgál, viszont a hagyományos fülhallgató portot lehagyták róla. Nagy kár.

Teljesítmény

Erre a OnePlus mindig is nagyon odafigyelt és most is komoly vasat pakoltak a készülékházba. A 7 nanométeres csíkszélességű 8 magos Snapdragon 865 processzor (1 db. 2,84 GHz Kryo 585 & 3 db. 2,42 GHz Kryo 585 & 4 db. 1,8 GHz Kryo 585 mag) mellé bepréseltek egy Adreno 650 grafikus chippet, és 12 GB RAM-ot (!!) is. A szintetikus tesztek alapján a teljesítmény egy cseppet elmarad a világ jelenlegi legbikább telefonjaitól. Az ennek mérésére szolgáló AnTuTu-n 588 431 pontot gurított, ami azért még abszolút első liga, de tény, hogy nem kelhet versenyre a legjobbakkal e téren.

Nem mintha ez bármit komolyabban számítana, mert a való életben tett gyakorlati próba során kiderült, hogy a termék szó szerint mindenre jó, amit ma egy mobiltól elvárhat az ember. Csúcsjátékok a legjobb grafikával? Pipa! Videóvágás? Pipa! Képszerkesztés? Pipa! Nagy felbontású fotók és HDR videók nézegetése? Pipa! Google Streetview? Pipa! Navigáció? Pipa! Gyors képalkotás? Pipa! Ennél több pedig nem is nagyon kelhet. Természetesen az appok futtatása, a netes oldalak betöltése, levelezés, chatelés is villámgyors. Fontos kiemelni hogy még akkor is csak enyhe melegedést tapasztaltunk, ha padlógázon nyomtuk neki hosszú ideig. Tehát például ment a COD vagy a Fortnite a legjobb minőségen, ami azért kipréseli a szuszt a hardverből.

Kijelző

E téren gyakorlatilag hibátlan a készülék. Az alkalmazott Fluid AMOLED képalkotási eljárás hibátlan, 0 nit fényerejű és végtelen valós kontrasztarányt produkál ragyogó, markáns, valósághű, mindenféle fátyolosságtól mentes színek mellett. A betekintési szög tökéletes, még akkor sem fakulnak az árnyalatok, ha kiszorított pozícióból bandzsít valaki a kijelzőre. 6,55 inches kijelző 1080 x 2400 képpont felbontású ami 402 ppi pixelsűrűséget jelent. Ez a nem csak papíron jó, hiszen a gyakorlati próba során is azt tapasztaltuk, hogy a részletesség megfelelő. A ferde és görbe vonalak is szablyaélesek, és a finom részletek megjelenítése is pazar.

A maximális képfrissítési ráta 120 Hz, ami játéknál nagyon jól jön, és a görgetésnél, scrollozásnál, lapozásnál is a megszokott (60 Hz)-nél folyamatosabb képet produkál. A mozgásmegjelenítés során egyébként semmilyen anomáliát (szellemképesedés, aura, duplikálódás, utánhúzás) nem tapasztaltunk. A gyártó előzetesen azzal ünnepelte a terméket, hogy a fényereje elérheti az 1100 nitet, de mi csak 902 nitet mértünk. Ez is bőven elég ahhoz, hogy a nagy dinamikatartományú tartalmak (HDR10, HLG, HDR10+ szabvány is!) kellően látványosak legyen, és napfényben is látható marad mindig a kép.

Használat közben

A terméken az Android 11-re épülő OxygenOS 11 nevű saját rendszer fut. Ez természetesen tud magyarul, a használatát meg lehet hamar szokni akkor is, ha korábban más gyártó megoldására állt rá valaki. 4500 mAh-s akkumulátort kapott, és ez a kapacitás ma már egyáltalán nem kiemelkedő ezen a szinten.

Mindenesetre a tapasztalataink szerin ahhoz elég, hogy 50 százalékos fényerő mellet használattól függően a telep 10-14 órán keresztül képes legyen ellátni a terméket életet adó naftával. Ezzel elmarad az e téren legjobbnak számító készülékektől, de attól függetlenül még bőven vállalható teljesítmény. Ráadásul a termék támogatja a 65 Wattos gyorstöltés módot, ami a megszokottnál hamarabb pumpálja tele energiával. Egészen pontosan 40 percre van szüksége csontra merült állapotból a teljes, 100%-os töltöttség eléréséhez, ami azért eléggé király. A vezeték nélküli töltésre nem sikerül rávenni, de ezt azért valahogy, nagy duzzogva bár, de túl lehet élni.

Az alján elhelyezett hangszóró ereje nagy, de a hang minősége elég gyatra, hasonlóan minden más telefonhoz. A basszusok gyakorlatilag érzékelhetetlenek, dinamika nincs, a megszólalás kopogós, vékony, steril, olyan, mintha egy fémvödörből jönnének a hangok. Ráadásul a tisztasággal is akadnak problémák, hiszen enyhe zajosodás érzékelhető, és hajlamos a finom részeket elmosni. Szóval csodára a OnePlus 8T sem képes, a fizikát a kínai cég mérnökei sem tudták átverni. Az adattárolásra szolgáló tárhely 256 GB, ami évekig elég bőven mindenre. A termék támogatja az 5G technológiát, azaz felkészítették a jövőre is.

Kamera

A mai trendeknek megfelelően természetesen egy több egységből álló, komplex kamerarendszert helyeztek el a készülék hátulján, amely sokoldalú képalkotási lehetőségeket kínál. Található itt egy széles látószögű főkamera (48 MP, f/1.7 rekeszérték), egy ultraszéles látószögű kamera (16 MP, f/2.2, 123 fok), egy makró kamera (5 MP, f/2.4), valamint egy mélységadatokat gyűjtő modul (2 MP, f/2.4).

Egy külön anyagban majd részletesen bemutatjuk a fotós képességeke, úgyhogy most röviden csak annyi, hogy a főkamerával nappal és éjjel is lehet szuper képeket lőni. A sötétet a makró, és az ultraszéles látószögű egység viszont annyira nem kedveli. Ilyenkor már bele lehet futni némi zajosodásba, pixelesedésbe, viszont világosban vagy mesterséges fénynél ezek is jól teljesítenek. (a képek kattra nyílnak nagyban)

Zoomkamera nincs, ami sokaknak fájhat talán, és az tény, hogy városnézésnél ez jól jöhet. A portré mód nem hiányzik, és ezzel is egészen jó anyagok hozhatóak össze.A videóknál a 8K-t el kell felejteni, de ez azért nem nagy tragédia. A 4K (60 képkocka/másodperc mód is) nem hiányzik, és van lassítás opció is (Full HD-ben). A OnePlus 8T rendelkezik beépített optikai képstabilizátorral, ami hatékonyan segít kiküszöbölni a kézremegésből adódó esetleges képhibákat.

Ár

Ez az OnePlus 8T kártyafüggetlen konstrukcióban jelenleg már 205 000 forintért elérhető itthon. Ez az ár pedig ezért a mobilért nagyon-nagyon jó! Konkrétan több területen odaver a jelenlegi Huawei csúcstelefonnak, ami több, mint a duplájába kerül!

Kinek ajánljuk – OnePlus 8T

– Felső kategóriás mobilt keres
– Fontos a kiemelkedő teljesítmény
– Lényeges a lehető legjobb képminőség
– Játszana, akár esport szinten
– Fontos a jó üzemidő
– A nagy tárhely jelentőséggel bír

Kinek nem ajánljuk – OnePlus 8T

– Olcsó telefonban gondolkodik
– Fotóblogger, Instagrammer
– Lényeges a villantós dizájn

Még több információ a OnePlus 8T telefonról a termék hivatalos weboldalán

[sc name=”facebook” ]

  • Dizájn
  • Kijelző/képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Hang
  • Kamera
  • Ár/érték arány
4.5

Összegzés

Ha valakinek nem a dizájn fontos, csak akar egy szuper, sokoldalú, nagy teljesítményű csúcstelefont, annak csak ajánlani lehet! A OnePlus 8T ráadásul bitang jó áron érkezik!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?