Ígéretes helyzetben az LG mobilos ágazata, jövőre igazi csúcsmobilt is villant a gyártó.
Érdekes helyzetben van az LG a mobilpiacon. A szektorban régóta szenved a más piacokon szárnyaló gyártó, és 2020-ban a V60 ThinQ már alig volt kapható valahol, a legendás G szériát pedig a középszerű, több sebből vérző, de trendi Velvet váltotta. A jelek szerint az átszervezések elegek voltak ahhoz, hogy éves szinten ne zuhanjon tovább a lejtőn az LG mobilos részlege. Az árbevétele a harmadik negyedévben nagyjából ugyanannyi (1,28 milliárd dollár) lett, mint tavaly ilyenkor. Egy kicsit már a veszteség is csökkent (124,9 millióra).
Az LG tehát megállt a lejtőn, és bíznak benne, hogy most sikerül növekedési pályára állni. Hogyan? Az LG is bízik az 5G fellendülésében, a piac talpra állásában, és jobban koncentrálna az amerikai régióra. A működést még hatékonyabbá tennék, a legtöbb okostelefonjuk gyártását pedig más cégekhez szervezik majd ki. 2021-ben azért hoznak majd egy saját gyártású csúcsmobilt a V60 utódjaként, valamint jön a feltekerhető képernyős LG készülék, amelyről a Wing bemutatójának végén árulkodtak.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: ZDNet