A másik fél adatgyűjtési szokásai miatt esett egymásnak a két óriáscég.
Az Apple külön levélben tudatta az emberi jogokat védő csoportokkal, hogy az új iOS 14-ben lesznek magánszférát védő új korlátozások. Ezzel egyszerre azt is hangsúlyozta a cég, hogy a Facebook úgy gyűjti a felhasználók adatait, hogy semmibe veszi a magánszféra fogalmát.
A Facebooknak sem kellett több, egyből válaszoltak. Szerintük az Apple füstbombát dobott be azért, hogy elterelje a figyelme a maga gondjairól. A Facebook szerint az Apple visszaél a piaci fölényével, magának gyűjt adatokat, és kizárja azok használatából a többi céget.
Az Apple egyébként a fentebb említett korlátozások bemutatását 2021-re halasztotta a fejlesztők panaszkodása után, akik nem tudtak időben felkészülni a hirdetési üzlet változásaira, és egyesek szerint dollármilliárdos bevételek tűnnek majd el. A Facebook szerint viszont az Apple az innovatív hardverek helyett inkább csak az adatokra koncentrál, ezért kapnak akkor hangsúlyt a szolgáltatások és a média.
A két óriás összeveszése egyébként akkor történik, amikor folyamatosak a trösztellenes vizsgálatok, és az amerikai vezetés egy ideje már célul tűzte ki, hogy feldarabolja a nagy tech cégeket, amiért azok visszaélnek a piaci fölényükkel. A Facebook és az Apple háborújában eközben előbbi hirdetési bevételt veszít, utóbbi a felhasználók bizalmát.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Slate