Rossz ötlet pacemaker közelébe tenni az iPhone 12-t

Erre maga az Apple figyelmeztetett, de az orvosok szerint az iPhone 12 mobilok a mágneseik miatt egyes orvosi berendezések működését is akadályozhatják. 

Az Apple frissített egy iPhone 12 szériával kapcsolatos támogatói dokumentumot – ebben hangsúlyozza, hogy az aktuális okostelefonjai elektromágneses interferenciát okoznak az olyan orvosi eszközökkel, mint a pacemaker vagy a defibrillátor.

A gyártó szerint az iPhone mobiloknak és a Magsafe rendszerű kiegészítőknek legalább 15 centiméterre kell maradniuk bármilyen orvosi eszköztől, de még jobb, ha inkább 30 centiméterre vannak, főleg, ha vezeték nélkül töltenek.

Az Apple szerint a kiegészítők és a töltők is elektromágneses interferenciát okozhatnak a rádiók és a mágnesek miatt. Fontos adalék azonban, hogy az effajta orvosi eszközöktől egyébként is ajánlatos távol tartani a mobilokat.

Michiganben egyébként ebben a hónapban három orvos letesztelte az iPhone 12-ket, és arra jutottak, hogy az orvosi eszközök (konkrétan egy beültetett defibrillátor) felfüggesztett módba kerültek az iPhone 12 miatt. Szerintük az orvosi eszközök gyártóinak is figyelmeztetni kellene az embereket, mert azok nem olvassák el az Apple biztonsági útmutatóját.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Business Insider, CTV News

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?