A jelentések szerint idén elég sok összehajtható mobil jelenik meg, és az Oppo sem hiányzik majd a mezőnyből.
Újra és újra felbukkannak azok a jelentések, amelyek szerint az idei évben sok gyártó dob majd piacra összehajtható és feltekerhető mobilokat, ezek között ott lesz a Google, a Xiaomi és az Oppo is a Samsung mellett. Az Oppo neve minden alkalommal ott van a jelentésekben, ráadásul a kínai márka nagy erőkkel terjeszkedik Európában is.
A pletykák szerint az első összehajtható Oppo mobil az idei második negyedévben, vagyis valamikor április és június között mutatkozik majd be. Ez összehajtható kivitelű lesz, nem pedig feltekerhető, mint a mostanában mutogatott Oppo X 2021 koncepció. Utóbbiből egy ideig nem lesz piackész termék.
Korábbi szivárgások alapján leginkább a nyár második felében és ősszel záporoznak majd a Samsung, Google, Xiaomi, Vivo és Oppo összehajrható készülékek. Remek kérdés, hogy az ilyen készülékek árazását sikerül-e csökkenteni.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Oppo