A Tesla autói már nem parkolhatnak kínai katonai intézmények közelében vagy katonai lakótelepeken, ugyanis a kínai kormányzat tart a kamerákkal és szenzorokkal gazdagon felszerelt elektromos autóktól. A járműveket gyártó Tesla vezérigazgatója, Elon Musk tagadja, hogy bárki is Teslákkal kémkedne.
A kínai hadügyminisztérium egyik rendelkezése nemrégiben került napvilágra, amelyben kikötik, hogy az amerikai villanyautó-gyártó járműveivel nem szabad katonai objektumok közelében vagy katonai lakótelepeken parkolni. A sok egyéb projektet is futtató Musk erre válaszul nyilatkozta azt, hogy ha a kocsikat kémkedésre használták volna Kínában, akkor azonnal becsukhatná a cége ajtajának kapuit. A világ egyik leggazdagabb emberének tartott iparmágnás azt is hozzátette, hogy ha Kínában vagy bárhol máshol a világban mégis kémkedtek volna a Teslákkal, akkor le fogják állítani. Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz az ügy végkimenetele, ám nagy érvágás lenne a Teslának, ha biztonsági okokra hivatkozva kitiltanák a járműveiket Kínából, hiszen az Egyesült Államok után Kína a legnagyobb piaca, a kocsik negyedét itt adják el.
Az időzítés egyébként nem véletlen, a hétvégén lezajlott amerikai-kínai külügyminiszteri tárgyalás hidegháborút idéző hangulata ugyanis erősen rávilágított a két ország közti feszült külpolitikai helyzetre. Bár eddig többnyire az ázsiai országot vádolták meg kémkedéssel (lásd Huawei és TikTok botrány), most nagyon úgy tűnik, hogy az USA sem ússza meg a szimatolás vádját.
[sc name=”facebook” ]