Samsung A72 teszt – A középkategória csúcsán

Ezt tudja a Samsung A72 telefon: Képminőség, teljesítmény, kamerák, akku dizájn! Megéri megvenni? És ha igen, akkor kinek? Kiderítettük!

Samsung A72

A Samsung mostanában egymás után jelenti be az újabb és újabb telóit, amivel jó eséllyel a riválisok agyára megy, de hát ez a siker kulcsa. Le kell fedni a lehető legnagyobb vásárlói réteget, és mindenkinek olyan modellt kínálni, ami a legjobban passzol az elvárásaihoz, pénztárcájához.

Samsung A72

Az egyik friss modell a Galaxy családba tartozó Samsung A72, amely nem csúcsmodell, hanem valahol a középkategória felső részén helyezkedik el, legalábbis az előzetes infók alapján. Láttunk már olyat, hogy a sokat ígérő telefonról végül kiderült, hogy egy ipari hulladék, szóval mindenképpen meg akartuk nézni élőben, hogy mit tud, mire jó, és kinek érheti meg.

Dizájn – külső

Totálisan hagyományos külsővel bír ez a modell, hiszen a kijelző sík, a széleinél sem hajlított, hajtogatni pedig nem lehet. Gyakorlatilag pont úgy néz ki, mint a legtöbb mai okostelefon, összekeverhet simán egy belépő szintű és egy csúcsmodellel egyaránt. A kávái jó keskenyek, amit az igen jónak számító 84,9% kijelző-készülékház arány is alátámaszt. A képernyőbe vágva ott figyel az aprócska szelfikamera, a hátlapon pedig a komplex kamerarendszer.

Samsung A72

Egész vékony, 8,4 mm vastag, a készülékház fémből készült, és ez a súlyán is érződik, hiszen 203 grammot nyom. A fogása kényelmes, az illesztések minősége hibátlan. Megkapta az IP67 víz és porállósági tanúsítványt, de azért nem árt bedugni egy tokba, mert az ütéseket rosszul viseli. Természetesen USB-C csati van rajta, és szerencsére a fejhallgató kimenetet sem spórolták le.

Samsung A72

Használat közben

8 magos Snapdragon 720G proci (2 db. 2.3 GHz Kryo 465 Gold & 6 db. 1.8 GHz Kryo 465 Silver magok), 6 GB RAM és egy Adreno 618 grafikus vezérlő került bele. Ez ma a közepesnél egy pár fokkal erősebb hardvernek számít, de a csúcs erőművektől azért elmarad. Mindenesetre kisebb-nagyobb kompromisszumokkal mindenre jó, amire ma telefont használhatnak. Azaz lehet vele játszani, de előfordulhat, hogy vissza kell venni a csúcsgrafika minőségéből. Alkalmas képszerkesztésér és videót vágására, de mondjuk a nagy felbontású mozgóképeket annyira nem szereti, a 8K rögzítést nem támogatja. Ha meghajtjuk a vasat, akkor a melegedés egy idő után markánsan érezhető, de azért a forróság nem válik kellemetlenné.

Samsung A72

Az adattárolásra szolgáló memória mértéke 128 GB, ami nem világbajnok, de azért korrekt tárolókapacitás. Bőven elég ez a nagy méretű multimédia állományoknak és a játékoknak is. Nem kell cipőkanállal méregetni, hogy jut-e hely mindennek. Android 11 alapú One UI 3.0 saját felület fut rajta. Ez magyarul természetesen tud, igen stabil, kellően gyors, személyre szabható, és számos extra Samsung szolgáltatásokat is kínál. úgyhogy mindent összevetve kifejezetten felhasználóbarát.

galaxy a72 teszt

A beépített hangszórója meglepően nagy teljesítményű, viszont az arányokkal, a tisztasággal akadnak kisebb problémák. A mélyeket gyakorlatilag nem hallani, a finom részleteket hajlamos elkenni, és néha enyhe torzítás világosan érzékelhető. Ez persze nem meglepő, a telefonok 99 százaléka hasonló problémákkal küzd ugyanis. És persze az is tény, hogy ha 3,5 mm-es porton, vagy Bluetoothon keresztül csatlakoztatunk hozzá egy fej- vagy fülhallgatót sokkal-sokkal jobb lesz a végeredmény.

samsung galaxy a72 vélemény

Ilyenkor már akár zenehallgatásra is használható a termék a videózás/filmezés és játék mellett, amit a hangszóróról azért nem mondhatunk el. A modellbe egy 5000 mAh lithium-ion akksit pakoltak, amely persze sajnos nem cserélhető, de ez a legtöbb mai telefonnál így van. Ez a kapacitás jónak számít, és ez az üzemidőn is meglátszik, hiszen 10-13 órát simán elzakatol 50 százalékos fényerő mellett.

Képernyő

A Samsung neve mára összeforrt az OLED képalkotási technológiával a telefonos fronton, így semmilyen meglepetést nem okozott, hogy ebbe a modellbe is egy ilyen (Super AMOLED) kijelző került. Az eljárásból fakadóan képes a tökéletes, 0 nit fényerejű fekete és a tökéletes valós kontraszt megteremtésére. A színek gyönyörűek, markánsak, fátyolosságnak nyomát sem lelni, a betekintési szög pedig hibátlan.

p

A maximális fényerő (méréseink szerint 812 nit) elég ahhoz, hogy világosban, napfényben is használható maradjon a készülék, és a HDR tartalmak is látványosan jelennek meg, bár tény, hogy azért vannak már mobilok (például az S21 széria), amelyek e téren már lényegesen jobban teljesítenek. A képfrissítési ráta 90 Hz, azaz 30 százalékkal több képkockát tud megjeleníteni másodpercenként, mint a hagyományos 60 Hz-es telók. Ennek köszönhetően pedig a lapozás, scrollozás folyamatosabbnak tűnik, és ez az extra sebesség a játékoknál is jól jöhet. A 6,7 inches kijelző felbontása 1800 x 2400 képpont, ami 393 ppi pixelsűrűséget jelent. Ez bár messze van a világrekordtól, és a gyártó csúcsmodelljeitől is, azért még mindig szuper részletessének számít. A vonalat borotvaélesek, és a legfinomabb részletek, átmenetek hű visszaadása is biztosított.

samsung galaxy a72 vélemény

Kamerák

A Samsung jellemzően odafigyel a sokoldalú képalkotási lehetőségekre a telefonjainál, és ebbe a modellbe is egy komplex hátlapi rendszer került. A főkamera 64 megapixeles, f/1.8-as rekeszértékű, PDAF fókusszal és optikai képstabilizátorral vértezték fel. A tapasztalataink alapján éjjel-nappal lehet vele baba fotókat lőni. Nem hiányzik a gyártó egyik csodafegyvere, az ultraszéles látószögű (123 fok) kamera sem.

samsung galaxy a72

Ennek felbontása rendben van (12 MP), ám rekeszértéke lényegesen rosszabb (f/2.2) emiatt sötétben nem igazán használható jól. Ugyanezt mondhatjuk el a 8 megapixeles, f/2.4 rekeszértékű zoomkameráról is. Ennek nagy ereje a 3x, képminőség romlás nélküli nagyításban rejlik. Nem spórolták ki a makró kamerát sem (f/2.4), ami a szuperközeli célpontok lefényképezése során jöhet igen jól.

samsung galaxy a72

Mindent összevetve a hátlapi kamerás rendszer kifejezetten jó. Tényleg sokoldalú, az egyes kameráknak van értelme, és a kép minősége teljesen rendben van. A videós képességei nem rosszak: a 4K mód nem hiányzik (igaz csak 30 fps-sel), a gyorsabb mozgásokhoz ott a Full HD, és a lassított opció sem hiányzik. A szelfikamerája 32 megapixeles, f/2.2 rekeszértékű és az átlagnál lényegesen jobb képminőséget produkál, ami a vloggerek, YouTuberek számára is vonzóvá teheti ezt a terméket.

Ár

A Samsung A72 kártyafüggetlen konstrukcióban jelenleg olyan 170 000 forintba kerül. Tehát bőven két kiló alatt van az ára, és ha a tudását megnézzük, akkor ez egy korrekt összeg.

Kinek ajánljuk – Samsung A72

– Felső-középkategóriás telefont keres
– Fontos a kiemelkedő képminőség
– Sokoldalú mindenre használható telefonra vágyik
– Fotózna, kamerázna

Kinek nem ajánljuk – Samsung A72

– Olcsó, belépő szintű telefonban gondolkodik
– Fontos a legnagyobb elérhető képfrissítési ráta
– Lényeges a villantól ultralátványos dizájn

Még több infó a Samsung A72 telefonról a gyártó hivatalos oldalán

[sc name=”facebook” ]

  • Dizájn
  • Kijelző/képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Hang
  • Kamera
  • Ár/érték arány
4.1

Összegzés

A Samsung A72 egy teljesen jól használható felső-középkategóriás telefon. Remek kijelzővel, korrekt teljesítménnyel és kamerával.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?