Megdöbbentő bevételt hoznak percenként a világ tech óriásai

Az nem új információ, hogy a tech-óriások egyre csak híznak a járvány alatt, de vajon mennyi bevételt termelnek percenként? A válasz: elképesztően sokat!

Úgy látszik semmi nem képes megreccsenteni a tech világ nagy négyesét: a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple továbbra is elképesztő számokat produkál, igaz a tavalyi év folyamán egyértelműen szorult a hurok a legnagyobb amerikai technológia cégek körül. Amerikai törvényhozók az említett vállalatok feldarabolása mellett tették le a voksukat, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy óriási hatalmuk és befolyásuk mellett egyetlen konkurens sem rúghat labdába, emellett pedig tevékenységük több esetben jogszabályellenes, az amerikai tröszt- és monopóliumellenes törvényekbe ütközik.

Nemrégiben a CNBC rákukkantott a világcégek negyedéves jelentéseire, amiken sem a szétdarabolásukra tett törekvések, sem a koronavírus járvány-hatásait nem látni. A CNBC azért nézte meg a tech-óriások negyedéves jelentéseit, hogy abból kiszámítsa mennyi bevételt termelnek percenként. Íme a megdöbbentő eredmény:

  • az Amazon 837 330,25 dollárt (∼251 millió forint),
  • az Apple percenként 691 234,57 dollárt (∼207 millió forint),
  • az Alphabet (Google anyacége) 426 805,56 dollárt (∼128 millió forint),
  • a Microsoft 321 805,56 dollárt (∼96 millió forint),
  • a Facebook 201 936,73 dollárt (∼60 millió forint),
  • a Tesla 80 162,04 dollárt (∼24 millió forint),
  • a Netflix 55 270,06 dollárt (∼16 millió forint)

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?