Az iOS 14.5 után az amerikai felhasználók 96 százaléka kikapcsolta az appok követését.
Ahogyan más rendszeren, úgy iOS-en is képesek egyes appok követni a felhasználó viselkedését és tevékenységét, még a háttérből is. Az iOS 14.5 óta azonban az Apple mobil operációs rendszere lehetőséget ad rá, hogy a felhasználó megtiltsa az appok követését.
Az érintett app megnyitásakor egy ablak tájékoztat erről a lehetőségről, és egyből ki is lehet kapcsolni az adott app követését (amelyre sokak szerint a pontosabb, személyre szabott reklámok miatt van szükség).
A Flurry Analytics elemzése szerint az iOS-es felhasználók mindössze 11 százaléka hagyta bekapcsolva az appok követése lehetőséget az iOS 14.5 telepítése után. Amerikában ez a szám csak 4 százalék.
A trend miatt sok cég szomorú lehet, főleg a Facebook, amely mindent megtesz, hogy meggyőzze az emberek a követés fontosságáról (ebből persze jelentős plusz bevételt szerez a hirdetők által, utóbbiak pedig szintén jól járhatnak, ha azoknál jelennek meg, akik nagyobb eséllyel vásárolják meg a termékeiket egy reklám, érdeklődés alapján).
[sc name=”facebook” ]
Fotó: MacRumors, Facebook