Google Fotókat használsz? Akkor ennek lehet örülni fogsz

Hasznos funkcióval bővül a Google Fotók: érkezik a jelszóval védett mappa, amibe belehelyezhetjük azokat a képeket, amelyeket nem szeretnénk, ha mások is meglátnának.

A Google fejlesztése első körben a Pixel mobilokon bukkant fel néhány hónappal ezelőtt, és most a vállalat úgy döntött, hogy az elkövetkezendő hetekben minden Android 6.0-s és újabb rendszert futtató készülék megkapja a hasznos funkciót. A Locked Folder (magyarul Zárolt Mappa) névre keresztelt újítás lényege, hogy az ide helyezett képek csak akkor válnak láthatóvá, ha előtte megadtuk az eléréshez szükséges jelszót, vagy biometrikus azonosítót. Érdemes megjegyezni, hogy a védett mappába másolt tartalmak kizárólag az eszközön lesznek elérhetőek, tehát nem készül belőlük másolat a felhőben.


Biztos sokan jártak már úgy, hogy egy galériába mentett aranyos képet akartak megmutatni valakinek, majd átadták az illetőnek a készüléket, aki fogta magát és hátrébb görgetett a képek idővonalán. Ez persze nem minden esetben baj, ám abban az esetben igen kínos tud lenni, ha olyan fotók is lementésre kerültek a felhőben, amiket elfelejtettek törölni, vagy épp privát jellegűek, amelyek nem tartoznak másokra.

A Google célja, hogy kiküszöbölje ezeket a kellemetlen szituációkat, és azok számára is biztonságos hellyé tegye a szolgáltatást, akik előszeretettel készítenek privát jellegű, kényes fotókat magukról, vagy épp másokról.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?