Samsung A52s teszt: Az arany középút

Megéri megvenni? Mennyire erős a Samsung A52s? Milyen a képe? Mit tud ez a középkategóriás mobil? Ezt vizsgáltuk!

Ha valaki nem tud vagy akar százezreket költeni mobilra, akkor valamilyen téren kompromisszumot kell kötnie. Ezért nincs dolguk a középkategóriás mobiloknak, mert itt könnyű elcsúszni. Megnéztük, hogy hogyan teljesít a Samsung A52s ezen a kemény piacon.


samsung a52s

Dizájn

Semmi extrát nem kínál megjelenésében a termék, teljesen átlagos külsejű.

Ergonómia: A cég többi telefonjához hasonlóan az összeszerelés kifogástalan. A gombok könnyen elérhetőek, nem lötyögnek, jó helyen vannak. A fogása kényelmes, nem csúszkál, az ergonómiára nem lehet panasz, és az is érződik hogy nem gagyi, filléres anyagokat használtak.

samsung a52s
Strapabíró kialakítás: IP67 minősítésű, azaz víz- és porálló. Azért ez ebben az (ár)kategóriában nem mindennapos. Szóval ez kiemeli a tömegből.
USB: USB 2.0 Type-C. Korrekt.
Fejhallgató csatlakozó: Nem hiányzik!
Képernyő/készülékház arány: 84,9%, totál átlagos érték. Ebből is látszik, hogy a külső nem valami nagy durranás.

samsung a52s
Ujjlenyomat olvasó: Van. A képernyő alá építették, egész jól hatásfokkal működik, és gyors is.
Méret/súly: 159.9 x 75.1 x 8.4 mm , 182 gramm. Átlagos méretű és tömegű a mai mezőnyben.

Kijelző

Az átlagosnál lényegesen jobb a Samsung A52s kijelzője, de a mai csúcsmodellektől picit elmarad.

Paneltechnológia: AMOLED, a lehető legjobb.
Méret: 6,5 inch. Szép nagy.

samsung a52s
Felbontás: 1080 x 2400 pixel, ilyen méret mellett ez jó, de nem kiemelkedő felbontásnak számít, amit a 405 ppi pixelsűrűségi adat is alátámaszt. Félreértés ne essék: A részletességgel nincs gond, a finom átmenetek visszaadása megoldott, a vonalak simák, a kép kellően éles.
Képfrissítési ráta: 120 Hz, azaz másodpercenként 120 képkocka megjelenítésére képes. Ez jobb, mint az mint az átlagosnak számító 60 Hz, hiszen dupla annyi képkoca áll rendelkezésre. De elmarad a jelenlegi legjobbnak számító 144 Hz-es kijelzőktől, igaz, csak minimálisan és a különbség gyakorlatilag érzékelhetetlen. (A nagy képfrissítési ráta fontosságáról itt írtunk korábban. )
Mozgásmegjelenítés: A várakozásoknak megfelelően hibátlan. Semmilyen anomália nem tapasztalható.

samsung a52s vélemény
Kontraszt: Végtelen. A legjobb.
Megjeleníthető színek száma: 16 millió. Átlagos. A legjobb mai modellek már milliárd felett tudnak, igaz kétszer ennyibe kerülnek.
Színek: A egyedi pixelvezérlésnek köszönhetően a tónusok markánsak, ragyognak, fátyolosságnak nyoma sincs. A színek szépek, organikusak, és a színhőmérséklet módosítható.
Betekintési szög: Hibátlan.
HDR: Támogatott, még a jelenlegi legjobb HDR10+ szabvánnyal is boldogul.
Fényerő: A méréseink szerint 1116 nit a maximális fényerő. Ez elmarad a világ legjobb telefonjaitól (például van olyan Samsung telefon, ami 25 százalékkal jobb fényességet produkál), ám így is elég ahhoz, hogy érzékelhető legyen a HDR effekt. A fényerő elég ahhoz, hogy napfényben is látható maradjon a kép.
Minimális fényerő: 1,4 nit. Elég alacsony ahhoz, hogy vaksötétben se legyen zavaró.
Védőüveg: Corning Gorilla Glass 5. Bár nem a legjobb üveg ami létezik, de papíron ez is hatékonyan képes megóvni a karcolásoktól, ütésektől, legalábbis elméletileg, mert a tesztelés során nagyon vigyáztunk rá.

Teljesítmény

Nagyjából a harmadik ligát képviseli jelenleg a modell a teljesítmény terén, messze elmaradva a jelenlegi élvonaltól. Ez azt jelenti, hogy e téren már befigyelnek kompromisszumok, például emiatt nincs 8K videórögzítés, és legjobb grafikájú játékok esetén előfordul, hogy vissza kell venni a csúcsbeállításokból.

a52s vélemény

A nagy felbontású videók és képesek komplex szerkesztése nem működik, de ezt amúgy sem mobillal szokta az ember csinálni. A weboldalak betöltése, appok futtatása kellően gyors, e téren a telefon csak egy hajszállal van lemaradva a mai legjobb mobiloktól. A chatelés, levelezés, videótelefonálás stb. is problémamentes, tehát általános hétköznapi használatra is kiválóan alkalmas.

 

Hardver: 8 magos Qualcomm SM7325 Snapdragon 778G 5G (6 nm) (4 db. 2.4 GHz Kryo 670 & 4 db. 1.9 GHz Kryo 670 magok), 6 GB RAM, Adreno 642L grafikus chip. Ez semmilyen téren nem számít csúcshardvernek, de az átlagosnál jobb.
Mire jó: Fentebb kiveséztük.

a52s vélemény
AnTuTu: A teljesítmény mérésére szolgáló tesztprogramon 505 740 pontot ért el, ami nem rossz érték. A jelenlegi csúcskészülékektől kb. 30 százalékkal marad el.
Adattárolásra szolgáló memória: 128 GB, ez a kötelező minimum ezen a szinten.
Oprendszer: Android 11 alapú One UI 3.1 saját rendszer. Nagyon jó, gyors, stabil, tud magyarul, tele van extrákkal.
Melegedés: Hajlamos kicsit átmelegedni, ha teljes gázzal dolgozik a hardver, de ennek mértéke nem zavaró vagy túlságosan kellemetlen.
5G: Támogatott a legújabb és legjobb mobilkommunikációs adatátvitelű technológia használata.

Hang

Átlagos, mint egy esős októberi nap.

Beépített hangszóró: A maximális hangereje totál középszerű. Ráadásul a tisztasággal, arányokkal akadnak problémák, zajosodás nem igazán érzékelhető. A basszusok továbbra is hiányoznak, emiatt a végeredmény kicsit steril.

a52s vélemény
Fül-/fejhallgatóval: Sokkal-sokkal jobb a végeredmény, ilyenkor lehet használni zenehallgatásra is, ha valakinek nincsenek különösebben extra igényei.

Energia

Energiagazdálkodás terén ez a készülék a közepesnél picit jobb teljesítményt nyújt.

Akkumulátor: 4500 mAh, nem cserélhető telep, ami a megszokottnál kicsit nagyobb kapacitást jelent. Az üzemidő ebből fakadóan nem rossz, használattól függően 7-11 óra között mozog.

a52s vélemény
Gyorstöltés: 25 wattos, ami jelentősen elmarad a jelenlegi csúcsot jelentő 120 wattos telefonoktól. Nagyjából 70 perc alatt tölti fel teljesen a telefont a nulláról.
Vezeték nélküli töltés: Nem támogatott, de túl lehet élni.

Kamera

A mai elvárásoknak, illetve megfelelően sokoldalú képalkotási lehetőségeket biztosító többkamerás rendszert pakoltak a hátuljára. És a valóságban is azt tapasztaltuk, hogy lehet vele jó fotókat lőni. Viszont azért hibátlannak nem neveznénk, a már említett S22 család e téren jobban teljesít.

a52s vélemény

Hátlapi fotó

Főkamera: 64 MP, f/1.8 rekeszértékű, optikai stabilizátorral és fázisfókusszal ellátott modul. Nappal és este is lehet vele remek képeket lőni. A dinamika rendben van, a túlszaturáltság nem vészes. Ez a kategóriájában egy remek egységnek számít.

a52s foto
Ultraszéles látószögű: 12 megapixeles, f/2.2 rekeszértékű, 123 fokos kamera. Kevés fénynél sajnos felejtős, és a dinamika terén sem olyan erős, mint a főkamera. De attól függetlenül még lehet vele nappal/erős mesterséges fénynél szuper képeket készíteni.
Makró: 5 MP, f/2.4 rekeszértékű. Csak napfénynél használható, de akkor is hajlamos elbénázni a végeredményt a közeli célpontok levadászására szánt kamera.
Portré mód: Van, köszönhetően a mélységkamerának és többé-kevésbé jól működik. A szoftver elég jó hatékonysággal homályosítja el a képrészleteket, hogy meglegyen a mélységélesség illúziója.

a52s foto
Zoomkamera: Nincs, digitális nagyítást lehet választani, de nem ajánljuk senkinek.

Hátlapi videó

Felbontás: 4K van, de csak 30 képkocka/másodperc rögzítési sebességgel. Full HD-nál már ezzel sincs, gond, de hát ez már totál alap a belépő szinten is. A videók minősége egyébként teljesen vállalható. Nyilván nem ezzel fogják forgatni az új Terminátort, szóval csodákat várni felesleges.

a52s foto

Stabilizátor: Van benne digitális stabilizációs technológia, ami jól jön a mozgás közben végzett videózásnál.
Lassítás: Van! Remek. Szuperlassítás sem hiányzik, amivel tényleg nagyon bomba anyagokat lehet összehozni.

Előlapi fotó/videó

Fotó: 32 megapixeles széles látószögű, f/2.2 rekeszértékű kamera. A minőség elfogadható, de azért a nyomába sem ér annak, amit a hátlapi főegység produkál.
Videó: 4K a maximum felbontás 30 FPS mellett, az átlagosnál jobban teljesít a videózásnál a kevés fénynél is, ami vloggereknek, bloggereknek fontos lehet.

Ár

Samsung A52s – 125 000 forint. A tudásához képest ez elég faja ár!

Kinek ajánljuk – Samsung A52s

– Középkategóriás mobilban gondolkodik
– Sokoldalú készüléket keres, de nem akar vagyonokat fizetni
– Kezdő vlogger, YouTuber
– Játszana is, de nem zavarják a kompromisszumok
– Filmezésre is használja a telefonját
– Szereti a gyönyörű színeket és végtelen kontrasztot.

Kinek nem ajánljuk – Samsung A52s

– Csúcsmobilt keres
– Villantós telefonra vágyik
– Fontos az extrémen jó üzemidő
– Esportra keres készüléket

Még több információ a Samsung A52s telefonról a termék hivatalos oldalán.

[sc name=”facebook” ][/sc]

  • Dizájn
    (4)
  • Képminőség
    (4.5)
  • Teljesítmény
    (4)
  • Hangminőség
    (3)
  • Akkumulátor
    (4)
  • Kamera
    (4)
  • Ár/érték arány
    (4.5)
4

Összegzés

A Samsung A52s egy remek középkategóriás telefon. Igazán brutálisat semmilyen versenyszámban nem gurít, de minden szinten jól teljesít! Ennél többet pedig nem is várhatunk, hiszen az ára a tudásához képest rendben van!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.
További tesztek

Ezeket olvastad már?