Megnéztük, kipróbáltuk és leteszteltük a felhasználók visszajelzései alapján megtervezett Samsung S21 FE mobilt.
A Samsung tavaly úgy döntött, hogy piacra dob egy olyan telefont, amelyet a fogyasztók, végfelhasználók, azaz tehát az átlagemberek véleménye, visszajelzései és igényei alapján fejlesztenek.
Ez volt az S20 FE, azaz Fan Edition, tehát rajongói kiadás, amely állítólag valami irgalmatlanul jól fogyott, és nagyon-nagyon jó visszajelzéseket kapott. Ezek után nagy meglepetést nem is okozott, hogy továbbviszik a termékcsaládot, aminek egy kicsit (nagyon…) bekavart az alkatrészhiány, de végül sikerült úrrá lenni a nehézségeken. Így végül megjelenhetett a Samsung S21 Fan Edition, amit mi is megtapogattunk.
Külső
A jelek szerint a felhasználóknak nem fontos, hogy csili-vili, figyelemfelkeltő, villantós mobiljuk legyen, amit totálisan is meg tudok érteni. A Samsung S21 FE ugyanis totális átlagos külsővel bír: a kávák vékonyak, de a képernyő nem hajlított, a kijelzőbe vágott kamerasziget nem hiányzik, de ez ma már a belépő szinten is alap lassan.
A hátlap műanyagból készült, ami miatt néhány újságnál nyígtak, de szerintünk teljesen rendben van a dolog. Amúgy is tokba illik dugni egy telkót, meg hát nem tök mindegy, hogy milyen a hátlap? Dehogynem!
Ergonómia: A cég többi telefonjához hasonlóan az összeszerelés kifogástalan. A gombok könnyen elérhetőek, nem lötyögnek, jó helyen vannak. A fogása kényelmes, nem csúszkál,
Strapabíró kialakítás: IP68 minősítésű, azaz víz- és porálló. Király! Azt is kibírja hivatalosan, ha másfél méteres mélységbe dugjuk, és ott fél órán át kamerázgatunk. Azaz könnyűbúvárkodáshoz is jó társ lehet. Nem mintha terveznék ilyesmit, de hátha valaki szerencsésebb…
USB: USB 2.0 Type-C. Korrekt.
Fejhallgató csatlakozó: Lehagyták :((( Fájó döntés!
Képernyő/készülékház arány: 85,3%, totál átlagos érték. Ebből is látszik, hogy a külső nem valami nagy durranás.
Ujjlenyomat olvasó: Van. A kijelző alá pakkolták, egész jól hatásfokkal működik, és gyors is.
Méret/súly: 155,7 x 74,5 x 7,9 mm, 182 gramm. Széle-hossza átlagos, de a megszokottnál picit vékonyabb, 177 grammos súlya teljesen rendben van. Mindent összevetve kényelmesen hordozható, egy zsebbe frankón befér.
Kijelző
Szuper kijelzőt kapott a Samsung S21 FE!
Paneltechnológia: AMOLED, a lehető legjobb.
Méret: 6,4 inch. Szép nagy.
Felbontás: 1080 x 2400 pixel, ilyen méret mellett ez teljesen jó, de nem extrémen kiemelkedő felbontásnak számít, amit a 411 ppi pixelsűrűségi adat is alátámaszt. A részletességgel rendben van, a finom átmenetek visszaadása megoldott, a vonalak simák, a kép kellően éles.
Képfrissítési ráta: 120 Hz, tehát minden másodpercben 120 képkocka megjelenítésére képes. Ez jobb, mint az mint az átlagosnak számító 60 Hz, hiszen dupla annyi frame (képkocka) áll rendelkezésre. De elmarad a jelenlegi legjobbnak számító 144 Hz-es kijelzőktől, igaz, csak minimálisan és a különbség gyakorlatilag érzékelhetetlen. (A nagy képfrissítési ráta fontosságáról itt írtunk korábban. )
Mozgásmegjelenítés: Az elvárásoknak megfelelően hibátlan. Semmilyen hibát, anomáliát ne tapasztaltunk.
Kontraszt: Végtelen. A legjobb.
Megjeleníthető színek száma: 16 millió. Átlagos. A legjobb mai modellek már milliárd felett tudnak, igaz kétszer ennyibe kerülnek.
Színek: A egyedi pixelvezérlésnek köszönhetően a tónusok markánsak, ragyognak, fátyolosságnak nyoma sincs. A színek szépek, naturálisak, és a színhőmérséklet tetszés szerint változtatható.
Betekintési szög: Tökéletes! Még ha teljesen oldalról/felülről bámulja valaki a képernyőt, akkor sem fog színtorzulást, kontrasztvesztést tapasztalni.
HDR: Támogatott, még a jelenlegi legjobb HDR10+ szabvánnyal is boldogul! A kellően nagy fényerő miatt pedig a nagy dinamikatartományú tartalmak látványos visszaadása biztosított.
Fényerő: A méréseink szerint 1075 nit a maximális fényerő. Ez elmarad a világ legjobb telefonjaitól (például van olyan készüléke a gyártónak, ami 20 százalékkal jobb fényességet produkál), ám így is elég ahhoz, hogy érzékelhető legyen a HDR effekt. A fényerő elég ahhoz, hogy napfényben is látható maradjon a kép.
Minimális fényerő: 1,3 nit. Elég alacsony ahhoz, hogy vaksötétben se legyen zavaró.
Védőüveg: Corning Gorilla Glass Victus. Az egyik legjobb védő üveg ami létezik. Papíron hatékonyan képes megóvni a karcolásoktól, ütésektől, de a tesztelés során nagyon vigyáztunk rá.
Teljesítmény
Kellően erős hardvert kapott a Samsung S21 FE, a teljesítményre nem lehet panasz.
Hardver: A nálunk járt változatba egy 8 magos Qualcomm SM8350 Snapdragon 888 5G (5 nm) (1×2.84 GHz Kryo 680 & 3×2.42 GHz Kryo 680 & 4×1.80 GHz Kryo 680 magok) CPU került egy Adreno 660 és 6 GB RAM társaságában. Teljesen rendben van, de azért durván kiemelkedőnek még egy megrögzött hazudozó sem nevezné.
Mire jó: Ez a vas viszont ma bőven elég ahhoz, hogy még a legtejesítményigényesebb menő 3D játékok vagy alkalmazások is gond, azaz szaggatás, illetve akadás nélkül elfussanak.
AnTuTu: A teljesítmény mérésére szolgáló tesztprogramon 735 458 pontot ért el, ami nem rossz érték. A jelenlegi csúcskészülékektől kb. 20 százalékkal marad el.
Adattárolásra szolgáló memória: 128 GB, ez a kötelező minimum ezen a szinten.
Oprendszer: Android 12 alapú One UI 4 saját rendszer. Nagyon jó, gyors, stabil, tud magyarul, tele van extrákkal.
Melegedés: Hajlamos kicsit átmelegedni, ha teljes fordulatszámon zakatol a hardver, de azért zavaró átforrósodásról szó nincsen.
5G: Támogatott a legújabb és legjobb mobilkommunikációs adatátvitelű technológia használata.
Hang
Egy picit jobb a megszokottnál, de egy mobil Bluetooth hangszóróval nincs egy szinten.
Beépített hangszóró: A maximális hangereje a megszokottnál picit magasabb. Ráadásul a tisztasággal, arányokkal akadnak problémák, zajosodás nem igazán érzékelhető. A mélyek továbbra is hiányoznak, emiatt a végeredmény steril, természetellenes.
Fül-/fejhallgatóval: Sokkal-sokkal jobb a végeredmény, ilyenkor lehet használni zenehallgatásra is, ha valakinek nincsenek különösebben extra igényei.
Energia
Energiagazdálkodás terén ez a telefon a megszokottnál egy picit jobb, abszolút megfelelő teljesítményt nyújt.
Akkumulátor: 4500 mAh, nem cserélhető telep, ami a megszokottnál kicsit nagyobb kapacitást jelent. Az üzemidő ebből fakadóan nem rossz, használattól függően 7-11 óra között mozog.
Gyorstöltés: 25 wattos, ami jelentősen elmarad a jelenlegi csúcsot jelentő 120 wattos telefonoktól. Nagyjából 70 perc alatt tölti fel teljesen a telefont a nulláról.
Vezeték nélküli töltés: Támogatott, szuper szexi funkció.
Kamera
A mai trendeknek megfelelően sokoldalú képalkotási lehetőségeket biztosító többkamerás rendszert pakoltak a hátuljára. És a valóságban is azt tapasztaltuk, hogy tényleg lehet vele szuper felvételeket készíteni.
Hátlapi fotó
Főkamera: 64 MP, f/1.8 rekeszértékű, optikai stabilizátorral és fázisfókusszal ellátott modul. Nappal és este is lehet vele remek képeket lőni. A dinamika rendben van, a túlszaturáltság nem vészes. Ez a kategóriájában egy remek egységnek számít!
Ultraszéles látószögű: 12 megapixeles, f/2.2 rekeszértékű, 123 fokos kamera. Kevés fénynél sajnos nem az igazi, és a dinamika terén sem olyan erős, mint a főkamera. De attól függetlenül még lehet vele nappal/erős mesterséges fénynél szuper képeket készíteni.
Zoomkamera: 8 MP, f/2.4 rekeszértékű, 3x optikai zoommal. Igazán jól csak megfelelő mennyiségű fénynkél használható, akkor viszont nagyon jól jöhet.
Portré mód: Van, köszönhetően a mélységkamerának és többé-kevésbé jól működik. A szoftver elég jó hatékonysággal homályosítja el a képrészleteket, hogy meglegyen a mélységélesség illúziója.
Hátlapi videó
Felbontás: 8K nincs (nem hiányzik), 4K van, és a 60 képkocka/másodperc rögzítési sebesség is kiválasztható, azaz a gyors mozgások ultranagy részletességű felvétele is megoldott. A videók minősége egyébként teljesen vállalható.
Stabilizátor: Van benne digitális stabilizációs technológia, ami jól jön a mozgás közben végzett videózásnál.
Lassítás: Van! Remek. A Szuperlassítás sem hiányzik, amivel tényleg nagyon bomba anyagokat lehet összehozni.
Előlapi fotó/videó
Fotó: 32 megapixeles széles látószögű, f/2.2 rekeszértékű kamera. A minőség elfogadható, de azért a nyomába sem ér annak, amit a hátlapi főegység produkál.
Videó: 4K a maximum felbontás 60 FPS mellett, az átlagosnál jobban teljesít a videózásnál a kevés fénynél is, ami vloggereknek, bloggereknek fontos lehet!
Ár
Samsung S21 FE – 270 000 forint. A tudásának teljesen megfelel ez az összeg.
Kinek ajánljuk – Samsung S21 FE
– Egy sokoldalú, mindenre használható telefont szeretne
– Fontos, hogy minden alkalmazás elfusson
– Játszana is a mobilján
– Lényeges a tökéletes képminőség
– Filmezne is a telefonján
– Vlogger, YouTuber
Kinek nem ajánljuk – Samsung S21 FE
– Villantós, ultramenő telefont akar
– Belépő szintű mobilban gondolkodik
– Lényeges az extrémen nagy üzemidő
Még több információ a Samsung S21 FE telefonról a termék hivatalos weboldalán.