A házimozi projektor eleinte csak óriási költségvetésű, épített házimozi szobákban fordult elő, de a folyamatos fejlődésnek köszönhetően e termék ára és mérete és a beépítésének bonyolultsága is jócskán csökkent azt elmúlt években. Nézzük, hogy hol is tartunk most.
Az óriás CRT projektoroktól a kompakt, hordozhatókig
Egy nagyon gyors történeti áttekintéssel kezdjünk, azonban az első pár lépést, az otthoni filmes vetítőket muszáj átugornunk, mert bár a mozi szempontjából korszakalkotó jelentőségűek, a házimozi esetében már tényleg elég rétegtechnológiát képviselnek.

Történetünk tehát inkább a CRT technológián alapuló projektorokkal indul, amik már Magyarországon is „elérhetőek” voltak a 90-es évek elején, közepén. Az „elérhetőek” azért került idézőjelbe, mert azért ez a technika akkoriban még nagyon drága volt hazánkban, de akinek megvolt rá a pénze és szeretett volna egy saját moziszobát kialakítani otthonában, az megtehette ezekkel a mai szemmel nézve ormótlan, zajos, alacsony felbontású darabokkal. Az alacsony felbontás ugyan akkoriban még nem számított alacsonynak, hiszen akkor a forrás is videomagnó, vagy maximum 720p felbontású DVD volt, így a 720 soros felbontású, hűtőszekrény méretű projektorok mindent tudtak, amire csak akkoriban szükség lehetett.

Az 1990-es évek vége felé azonban egyre inkább teret hódítottak világszerte és hazánkban is a multimédiás projektorok, valamint a mobil projektorok, melyeket alapvetően utazó üzletkötők és az otthoni irodák számára fejlesztettek ki, de az egyre javuló képminőség miatt és az olcsóbb ár miatt sokan ilyen modellekkel kezdték az otthoni mozizást.
Ezek a projektorok már kompaktabb mérettel rendelkeztek és egyre növekvő felbontásuknak köszönhetően egyre szebb, élettel telibb képet sugároznak.
Mára már ott tartunk, hogy egy nagyon komoly házimoziszobát is ki lehet alakítani úgy, hogy akár 2-3 méteres képet vetítsünk egy egészen kompakt projektorral.
https://youtu.be/6lnY8oqVh3A
Sőt, ha szeretnénk akár már magunkkal is vihetjük a projektorunkat, hiszen a technikai fejlődésnek köszönhetően ma már akár a tenyerünkben is elférnek a legmodernebb darabok. Ilyen például a Samsung The Freestyle modellje, ami külső akkumulátorról is képes üzemelni, szóval akár egy kempingezésre is elvihetjük és ha a sátrunk lapja elég feszes, minimozit is varázsolhatunk magunknak a Balaton partján.
Otthoni problémák
Egy házimozi lényege persze a minél nagyobb kép és ha nem ragaszkodunk a vándormozihoz, akkor azért mégiscsak egy telepített készülék lenne a legcélszerűbb. Csakhogy, ha nem az alapoktól (konkrétan a falazástól) kezdjük a házimozi felépítését, akkor mindenképpen beleütközünk a kábelezés csapdájába, hiszen egy projektort a vászontól ideális távolságban a plafonon, vagy egy asztalon elhelyezni nem olyan bonyolult, viszont oda áramot és a megfelelő jelkábelt kihúzni már nem túl esztétikus megoldás. Nem is beszélve arról, hogy ha nem tudjuk a plafonra rögzíteni a projektort, akkor valószínűleg a szoba közepén lesz a helye egy állványon, amit állandóan kerülgetni kell majd.

Ezeket a problémákat orvosolhatjuk egy úgynevezett tükrös projektor használatával. Ez a típus a legutóbbi időkben kezdett komoly térhódításba és óriási előnye, hogy a lencséi egy tükörrendszer segítségével nagyon közelről képesek hatalmas képet vetíteni, így maga a projektor akár közvetlenül a vetítési felület előtt is elhelyezhető. A Samsung The Premiere nevű készüléke például, amit már mi magunk is kipróbálhattunk, 12 centiméteres távolságból is képes akár 260 centi magas képet vetíteni.

Talán magyarázni sem kell, miért jó ez, de a lényeg, hogy ezzel teljesen kiküszöbölhető a szobán átkígyózó kábelek problémája és amennyiben a vetítési felület alatt amúgy is van mondjuk egy készülékállvány az esetleges további műszaki cikkek számára, akkor ezt a projektort annak tetején is nyugodtan el tudjuk helyezni.
Okos rendszer az okos felhasználónak
A legújabb kori projektorok rendelkeznek még egy hatalmas előnnyel, ez pedig a beépített „okostévé rendszer”. Ennek segítségével ezek a készülékek pont olyan szolgáltatásokra lesznek képesek, mint egy okostévé. Streaming szolgáltatókat nézhetünk rajtuk, külső meghajtóról is lejátszhatjuk kedvenc videóinkat, vagy akár otthon, NAS-unkat felhasználva hálózatról is filmezhetünk velük.
Így pedig igazából szinte minden dimenzióját képesek megoldani az otthoni mozizásnak, annál is inkább, mert például a The Premiere beépített térhatású hangrendszerrel is fel van szerelve, ami nyilvánvalóan nem kelhet versenyre egy épített, többhangfalas rendszerrel, de csak be kell dugni és már működik is.

Ha pedig szeretnénk, hogy a hátunk mögött is repkedjenek a nyílvesszők, egyszerűen csak csatlakoztassunk hozzá mondjuk egy vezetékmentes hátsó hangfalakkal rendelkező soundbart.
[sc name=”facebook” ][/sc]