Festőművész robot alkotásaiból nyílt kiállítás

Az Ai-da nevű különleges robot festményeiből nyílt kiállítás a Velencei Nemzetközi Művészeti Kiállításon. 

A mesterséges intelligenciával működő humanoid robotot az Oxfordi és a Leeds-i Egyetem mérnökei közösen fejlesztették ki, hogy megalkossanak egy gépet, amely a szemébe ültetett kamerák és az MI segítségéve képes rajzokat, festményeket és szobrokat alkotni az emberekkel együttműködve. A robotművésznő legújabb műalkotásait az 59. Velencei Nemzetközi Művészeti Kiállításon, a Velencei Biennálén lehet megtekinteni, ahol már az új robotfestőkarjával készült képeket láthatja a nagyközönség – írja az IFLScience. A kiállítás középpontjában négy portré, köztük egy önarckép, valamint egy, a Frankenstein című regény írónőjéről, Mary Shelley-ről készült alkotás áll.

„Ez egy fontos pillanat az MI-művészet számára” – mondta Priya Khanchandani, a londoni Design Múzeum vezető kurátora. „Ai-Da munkái kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a robotok is lehetnek-e kreatívak.”

A „művészi vénával megáldott” gépet vélhetően akkor ismerte meg a nagyközönség, amikor 2019-ben egyiptomi határőrök őrizetbe vették, mivel úgy vélték, hogy kémkedni érkezett az országba. A világ első humanoid robotművésze egyébként már a TED-en is megszólalt:

Ai-da ugyanakkor megosztja az embereket, felmerül ugyanis a kérdés, hogy szabad-e egyáltalán művészetnek nevezni olyan alkotásokat, amelyeket algoritmusok mentén egy robot alkotott meg.

Az Ai-Da munkáiból készült kiállítás 2022. július 3-ig lesz látogatható, a művésznő” további alkotásait a hivatalos oldalán lehet megtekinteni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?