Jól néznek ki, figyelemfelkeltőek ez tény, de ezen kívül is kínálnak plusz, hozzáadott értéket nyújtó szolgáltatásokat a hajtogatható kijelzővel ellátott telefonok. Mutatjuk, miket!
Egyre több cég kísérletezik a hajtogatható kijelzőjű mobilokkal, amelyek számos lehetőséget rejtenek magukban. Azonban ezek kifejlesztése és legyártása óriási kihívást jelent, viszont vannak olyan vállalatok, amelyek e téren már igen jó eredményeket értek el. Minden kétséget kizáróan e vonal legnagyobb támogatója a Samsung, amely tartva magát a hagyományokhoz idén is augusztus elején lerántotta a leplet új mobiljairól. A Samsung Galaxy Z Fold4, illetve Samsung Galaxy Z Flip4 nevű termékek pedig tökéletesen képesek bemutatni, hogy az ilyen jellegű készülékek, miben kínálnak többet, mint a hagyományos rokonaik.
Megjelenés és státusz
A dizájn sokak számára az egyik legfontosabb szempont egy-egy vásárlási döntés meghozatala során. A hajtogatható készülékek egyik legnagyobb pozitívuma sokak számára, hogy futurisztikusan festenek, figyelemfelkeltőek, és látszik rajtuk, hogy nagy tudású, drága eszközök.
Egy ilyen készüléket még az is észrevesz, aki idegenül mozog a technológiai eszközök univerzumában. A hajtogatható telefonok státuszszimbólumok, jelzik, hogy tulajdonosuk akar és tud is sokat költeni egy innovatív és trendi termékre.
Kompakt
A Samsung Galaxy Z Flip4 egyik óriási előnye, hogy összecsukott állapotban a megszokottnál sokkal kisebb helyet foglal. Ilyenkor a hosszúsága ugyanis csupán 8,6 centiméter, ami a régi klasszikus butatelefonok méretkategóriája nagyjából.

Ebből fakadóan például sokkal kényelmesebben zsebre lehet vágni, és egy pici táskában is jobban elfér.
Tablet és telefon egyben
A nagyobb testvér, a Samsung Galaxy Z Fold4 pedig a hajtogatható kivitelnek köszönhetően egyszerűen egy tabletté varázsolható. Ennek köszönhetően sokkal komfortosabban lehet rajta például olvasgatni, és így akár praktikus e-könyv olvasóként is bevethető.

Emellett az is remek, hogy egyszerre több különböző alkalmazás is futtatható rajta egy időben. Tehát megtehetjük azt, hogy a képernyő egyik oldalán a leveleink látszódnak, a másikon pedig fut egy videótelefonálós app. De megoldható akár az is, hogy egyszerre lássuk a térképet és egy leírást a helyről, ahol tartózkodunk, ami városnézésnél például nagyon hasznos lehet. De ez csak néhány példa volt, a lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen.
Ha már a médiaállományoknál tartottunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy ezek szerkesztése is egyszerűbb, kényelmesebb a megnövelt képernyőn. Ez pedig a vloggerek, YouTuberek vagy Instragrammerek számára kulcsfontosságú lehet. Emiatt is különösen fontos, hogy a cég az idei modelljeibe már a csúcs kamerarendszereit építette, ennek köszönhetően a rögzített anyagok képminőségének tekintetében már nem kell kompromisszumokat köti.
Emellett ki kell emelni azt is, hogy egyes játékok is sokkal jobban irányíthatóak, élvezetesebbek így. Ilyenek például a stratégiák vagy kalandprogramok, de említhetnénk akár a flippereket, vagy szimulátorokat is.
Valós előnyök
A hajtogatható új telefonok tehát számos konkrét előnyt kínálnak hagyományos kialakítású társaikhoz képest. Emiatt meg vagyunk győződve arról, hogy ez irány abszolút életképes, és az ilyen jellegű termékeknek van jövője.
[sc name=”facebook” ][/sc]