Kép: Palmer Luckey

Az Oculus Rift szellemi atyjának, Palmer Luckey-nak az az elképzelése, hogy aki a játékban meghal, élőben is tegye ezt. 

Gyomorforgatóan bulváros, és kártékonyan klikkvadász címadásunk ezúttal azért történt, mert nagyjából tényleg erről van szó. Palmer Luckey, aki az Oculus Rift nevű VR headset megalkotója, gondolt egyet, és nekikezdett egy olyan eszközt fabrikálni, ami megölné viselőjét. Egészen konkrétan arról van szó, hogy a headsetre (a címképen látható módon) került három darab robbanótöltet, amelyek akkor lépnek működésbe, ha a képernyő egy bizonyos frekvencián pirosan villog. Tehát ha a játékos meghal a játékban, a töltetek működésbe lépnek, és megölik a valóságban is. Luckey egyébként az általa rajongásig imádott Sword Art Online című animéből indult ki.

A képen Palmer Luckey – NPR

Ennek alaptörténete szerint ugyanis a játékhoz csatlakozók tudta nélkül az általuk viselt NerveGear VR headset a valóságban is megöli őket, ha a virtuális világban ez történik velük. Sőt, akkor is, ha valaki megpróbálja levenni róluk az eszközt. Luckey azt mondja, hogy a végső VR-realizmust csak akkor lehet megteremteni, ha ennyire extrém a tét. Úgy véli, ez arra kényszerítené az embereket, hogy átgondolják, miként viszonyulnak a virtuális világhoz, és a benne lévő többi emberhez. Fontos, hogy az Oculus Rift megalkotója szerint bár az ötlet morbidnak tűnhet első hallásra, semmiben sem különbözik azoktól az extrém sportoktól, amelyekben az emberek szintén saját döntésük alapján teszik kockára az életüket. Szerinte ez mindössze a videojáték-mechanikának egy olyan területe, amelyet még soha nem vizsgáltak.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!