Jeff Bezos a vagyona nagy részét eljótékonykodná

Az Amazon alapítója, Jeff Bezos egy interjúban arról beszélt, hogy nettó vagyonának nagy részét jótékony célra kívánja fordítani élete során.

Az Amazon internetes áruház alapítója még 2020 februárjában jelentette be, hogy létrehozza a Bezos Föld Alapítványt (Bezos Earth Foundation), amelyen keresztül komoly összegekkel támogatja a klímaváltozás ellen küzdő kutatók, aktivisták és civil szervezetek működését. A világ jelenlegi harmadik leggazdagabb embere (Elon Musk és Gautam Adani előzi csak meg) a CNN-nek adott interjújában elmondta, hogy az éghajlatváltozás elleni harc mellett azokat is szeretné támogatni, akik képesek összefogni az emberiséget a mélyreható társadalmi és politikai megosztottság ellenére.


Bezos az interjú előtt nem sokkal 100 millió dolláros díjat adott át partnerével, az újságíró Lauren Sanchez-zel a countryénekes és filantróp Dolly Patronnak. A Courage & Civility elnevezésű díjat azok a vezető szerepet betöltő személyek kapják, akik bátorságból és humánusságból példát mutatnak az embereknek. Az énekesnő azzal érdemelte ki az elismerést, hogy zenei téren elért tevékenysége mellett komoly filantróp tevénységet folytat Dolly Foundation nevű alapítványán keresztül.

A világ leggazdagabb embereitől egyébként nem áll távol a látványos jótékonykodás. Bill Gates júliusban jelentette be a Twitteren, hogy minden vagyonát el kínja ajándékozni az exfeleségével közösen alapított jótékonysági szervezetnek, a Bill and Melinda Gates Foundationnek.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?