Ha Yetteles vagy, erről tudnod kell!

Elindult a Yettel TV, amely egy külső doboz segítségével is elérhető. Megnéztük, hogy mire jó, kinek jó, milyen a képminőség, a kezelés, és hogy megéri-e az árát.

Yettel TV
Yettel TV

A Yettel tavasszal jelentette be, hogy elindítja új online tévés szolgáltatását. A cél pedig az, hogy rövid időn belül százezres nagyságrendű felhasználót gyűjtsenek össze Megnéztük, hogy hogyan működik! Azt azért fontos megjegyezni, hogy korábban volt hasonló megoldása a cégnek, amikor még Telenornak hívták, szóval azért totális újdonságról nem beszélhetünk.

Internetről jönnek az adások

A Yettel TV a hagyományos linerális televíziózás élményét kínálja fő funkcióként, megfűszerezve modern online streaming szolgáltatásokkal. Mindehhez pedig csak internet kapcsolatra van szüksége. Azaz úgy nézhetjük az élő tv adásokat, hogy nem kell a kábeltévével, antennával bénázni.

Yettel TV
Az élő adások mellett egyébként lehetőség nyílik a konzerv tartalmak megtekintésére is. Amennyiben ez nem ütközik szerzői jogi akadályba, akkor egy hétre visszamenőlegesen megnézhetőek az adások (ha valamilyek kijelöljük, „felvesszük”, akkor az tovább is). Emellett mód nyílik a műsor megállítására, visszatekerésére is. Természetesen a feliratok megjelenítésére is van mód, ha valakinek erre lenne igénye.

Milyen net kell hozzá?

Viszont tény, hogy szélessávú internet, azaz jó minőségű kapcsolat szükséges hozzá. Ez azért ma már nem elérhetetlen a hagyományos módon, és mobilnettel is megoldható. Azt tapasztaltuk, hogy ahol van normális minőségű 4G lefedettség ott lehet használni. Ennek hiányában a kép elviselhetetlenül szaggat, akad, vagy pixelesedik.

Kik használhatják?

Egyelőre a vállalat ügyfelei vehetik igénybe ezt a szolgáltatást. Tehát az, akinek van egyébként is Yettel előfizetése. A tervek szerint később mások is csatlakozhatnak, de erre még várni kell. A használathoz regisztrálni kell, és mivel sajnos nem ingyenes, ezért pár ezer forintot ki kell érte köhögni havonta.

Yettel TV

Kép minősége

Elméletileg képes a rendszer Full HD (1920×1080) felbontású anyagok kezelésére a HD csatornák esetén, ami önmagában korrekt, ha nem is kiemelkedő képminőséget jelentene. Viszont az is tény, hogy a mostani menő streaming szolgáltatók, tehát a Netflix, a Disney és a többiek 4K HDR tartalmaihoz ez a képminőség nem hasonlítható.

Az már más kérdés, hogy sokszor maguk a tévés cégek biztosítják a forrás satnyább minőségben. Ezért előfordulhat, hogy ez elvártnál lényegesen rosszabb a kép, de hát ez a probléma ugyanúgy felmerül a hagyományos kábeltévézésnél is. A hang megfelelő, problémákat egyáltalán nem tapasztaltunk e téren.

Mennyibe kerül?

A legolcsóbb pakk 4000 forintba kerül, a legdrágább pedig 6000 forintba. Ezzel nagyjából azon a szinten mozog az ár, mint amit a riválisok kínálnak, nagy eltérés nincs.

mobil tv

 

Kezelhetőség

Magyarul nyilván tud a szoftver, amit nem bonyolítottak túl. A használatába rövid idő alatt bele lehet jönni, és még azok is könnyen boldogulhatnak vele, akik amúgy idegenkednek a technológiai eszközöktől.

Min lehet használni?

Sokoldalúan elérhető a szolgáltatás, erre tényleg nem lehet panasz.

Telefon: Android és iOS alapú mobilokra letölthető a cég által fejlesztett alkalmazás. Ez egy érintéssel megnyitható és máris nézhetőek az élő vagy konzerv adások.
Böngésző: Chrome, Microsoft Edge és Apple Safari típusú böngészőkön támogatott a használata. Azaz számítógépen is gond nélkül lehet használni.

Yettel TV
Okostévé: Adná magát a dolog eléggé, hogy a telefonokhoz hasonlóan okostévére is legyen dedikált app. Azonban e téren azért még vannak hiányosságai a szolgáltatásnak: Most úgy állunk, hogy a Yettel TV app minden, 2019 után gyártott Samsung TV-készüléken elérhető, az LG és az Android TV-s Sharp készülékekre pedig hamarosan érkezik. Mindenesetre a böngésző segítségével előfordulhat, hogy tévéken is lehet használni, de ez nem száz százalék.

Box: Viszont pont emiatt találták ki a dobozos megoldást. Ez egy tenyérnyi kis box (olyan mint egy hagyományos set-tob box), amit egy HDMI vagy AV komponens csatin keresztül kell rádugni a tévére, monitorra vagy projektorra. E dodoz mellé jár egy külön távirányító, és telepítve van rajta gyárilag a Yettel TV applikáció. Ennél fogva a használata igen egyszerű, konkrétan ahogy bekapcsoljuk, már lehet is használni. Nem kell semmit telepíteni, nem kell hozzá semmilyen tudás.

mobil tv

Ez a doboz egyébként tartalmaz egy mini számítógépet is, és Android TV operációs rendszerre épül. Ennek köszönhetően rengeteg egyéb alkalmazás is telepíthető rá, azaz alkalmas arra, hogy felokosítsuk vele a tévét, projektort vagy monitort is akár. Sajnos a kínálat nem teljes, mert például a Netflix hiányzik, ami fájó pont. De van böngésző (tehát lehet vele netezgetin is), van YouTube, van egy csomó online streaming app. A játékok sem hiányoznak, azonban a hardver teljesítménye annyira alacsony, hogy a jobb grafikájúak futtatásával azért akadnak problémái.

Megéri?

A Yettel TV szolgáltatás jól működik, ha a körülmények megfelelőek, azaz, amennyiben elég erős és stabil netkapcsolattal rendelkezik a felhasználó. Amire kitalálták arra jó, tehát lehet vele tévézégetni a neten keresztül. Igazán akkor lehet hasznos, ha nem csak otthonában használná (hiszen arra lehet, hogy egyszerűbb a hagyományos kábeltévés szolgáltatást választani), hanem telefonján vagy akár a hétvégi házában is.

Yettel TV

Nagy csodákra nem képes, a kép minősége gyengébb, mint amit a jobb külföldi online streaming szolgáltatóktól megszokhattunk, de hát ez nem a Yettel hibája, hanem a tévés szolgáltatóké, hiszen a cég csak azzal főz, amivel tud. Viszont az is tény, hogy például a Médiaklikknél (azaz a köztévé netes szolgáltatásánál) SOKKAL jobb. Aki már kaparta a falat miközben Forma 1-et vagy focit nézett volna azon a platformon, de rendszeresen megszakadt vagy pixeles lett az adás, az a Yettel TV-vel abszolút jól járhat.

Kinek ajánljuk – Yettel TV

– Yettel ügyfél
– Szereti a hagyományos tévézést
– Neten akar tv adásokat nézni
– Elege van már a Médiaklikkből

Kinek nem ajánljuk – Yettel TV

– Nem Yettel ügyfél
– Nem kíváncsi a hagyományos tévé adásokra
– Nagy teljesítményű smart boxot keres

Még több információ a Yettel TV szolgáltatásról a hivatalos honlapon

 

  • Dizájn
  • Képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Kamerák
  • Extrák
  • Ár/érték arány
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?