Elon Musknak, a Twitter/X tulajdonosának vesszőparipája, hogy rengeteg a kamu fiók az oldalon, amelyek miatt időről időre belengeti, hogy fizetőssé válhat az egész platform.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója tavaly tavasszal jelentette be, hogy felvásárolja a Twittert, majd két héttel később átmenetileg már fel is függesztette a felvásárlási folyamatot a kamuprofilok és a spambotok miatt. Hosszú hónapok huzavonája után tavaly októberben az üzletember végül csak megvette a közösségi oldalt, majd szinte azonnal be is jelentette, hogy a kormányoknak, valamint a politikusoknak hamarosan fizetni kell majd a platform használatáért. Tavaly decemberben végül elindult a Twitter Blue nevű előfizetéses modell, amely havi 8 dollár ellenében kínál különféle extra szolgáltatásokat – például a hitelesítést jelző kék pipa is az előfizetés része lett.
Musk egy hétfői beszélgetésen arról beszélt, hogy egy csekélyebb összegű havidíjjal fizetőssé tenné az egész platformot, természetesen csakis a kamuprofilok miatt – számolt be a BBC. Az amerikai dollármilliárdos Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott beszélgetése során mondta mindezt, az azonban nem derült ki, hogy konkrét lépések is történtek-e már az ügyben, vagy épp csak élőben évődött egy sort az X tulajdonosa.
Kétségtelen, hogy Musk régóta mondogatja, hogy a botoktól és hamis fiókoktól való megszabadulás egyetlen módja, ha havidíjat számítanak fel a rendszer használatáért. „Egy bot egy fillérbe sem kerül, de ha már fizetni kell néhány dollárt, vagy egy kisebb összeget a tagságért, akkor a botok tényleges költsége nagyon megugrik” – mondta az X nagyfőnöke.
Jóllehet, a felhasználók jelenleg is ingyenesen használhatják a közösségi oldalt, nem kizárt, hogy a jövőben ténylegesen mindenkitől elkérnek majd „egy kisebb összeget„. A kérdés, be merik-e vállalni Muskék, hogy egy ilyen lépéssel jó eséllyel elveszítenék a bázisuk nagy részét.