Érdemes a biztonságra is gondolni telefon vagy tv vásárlásakor

Vannak olyan termékek, amelyek rendelkeznek hatékony eszközökkel ahhoz, hogy megvédjék gazdáikat.

Samsung Knox
A biztonság létfontosságú a telefonoknál tévéknél is.

Sokan erről nem hajlandóak tudomást venni, ám ettől még igaz, hogy a kiberfenyegetettség és a kibertámadások korában élünk. A kártékony szoftverek egyszerűen beszerezhetőek a dark webről vagy más illegális csatornákról.

Samsung Knox
A Knox egy komplex védelmi rendszer.

A kezelésükhöz pedig ma már nem kell programozónak lenni, rengeteg olyan rossz indulatú alkalmazás van, amely totálisan felhasználóbarát, amelynek csak meg kell adni a célpontot, és a piszkos munkát a program el is végzi. A mostani helyzet pedig még jónak is mondható ahhoz képest, hogy mi vár ránk a jövőben, hiszen a szakértők a kibertámadások fokozott intenzitásával számolnak. Ráadásul nemcsak a számítógépek, hanem a telefonok és szórakoztatóelektronikai eszközök is a veszélyeztetett kategóriába esnek.


Mindenki célpont, kivétel nélkül, és aki biztonságban akarja tudni adatait, vagyonát, vállalkozását, annak muszáj odafigyelnie a hatékony védekezésre. Ennek része a megfontolt viselkedés mellett a biztonságos szoftverek, és eszközök kiválasztása is. Ez utóbbi pedig egy olyan szempont lehet, ami akár egy-egy vásárlási döntést is befolyásolhat.

Tévék és telefonok – A Knox

A már említett telefonok és televíziók esetében a Samsung jelentős lépéseket tett az elmúlt években a biztonsági fejlesztések terén. A vállalat évek óta fejleszti a Knox névre hallgató komplex biztonsági ökoszisztémáját, amelyet megkaptak a konszern mobil eszközei és televíziói is. Ez pedig létfontosságú, hiszen az ilyen típusú eszközökön keresztül is hozzáférhetek szenzitív tartalmakhoz a rosszindulatú támadók abban a korban, amikor már minden az internetre csatlakozik, és a különféle termékek közötti kapcsolat egyszerűen megteremthető.

Samsung Knox
A tévék is veszélyben vannak.

A Knox egyes funkcióiról már írtunk korábban részletesen, úgyhogy most csak röviden a lényeg: Egy olyan több pilléren nyugvó rendszerről van szó, amelynek szerves részét képezi a szoftveres és a hardveres védelem egyaránt. Azaz rendelkezik fejlesztett víruskereső, vírusírtó algoritmusokkal, és emellett a fontos alkatrészeket, tehát például az adatokat tároló chipeket fizikailag is védik. Konkrétan egy olyan „széfbe” dugják őket, amelyeket sérülés nélkül még katonai lézerrel vagy nagy teljesítmény precíziós műszerekkel sem lehet nagyon feltörni. Ha pedig a bűnözők átjutnának az utolsó védelmi vonalon is, akkor akcióba lép az önmegsemmisítő mechanizmus, ami kizárja, hogy a létfontosságú személyi vagy gazdasági információk illetéktelen kezekbe kerüljenek.

Samsung mobil
A telefonokba épített védelmi rendszer sokat számíthat.

Sőt, a Knox legutolsó fejlesztései már kiterjednek az egész otthoni okos otthon rendszerre is, így egyfajta pajzsot képeznek a felhasználó körül. Azt fontos kiemelni, hogy ezek alapvetően láthatatlan szolgáltatások, amelyekkel az átlagember (jó esetben) nem is találkozik. Tehát nem kell bonyolult belépési protokollt megtanulni, nem kell állandóan a jelszavakkal szerencsétlenkedni, tanúsítványokat kitölteni és elolvasni minden belépés előtt.

Samsung telefon

Azaz a Knox amellett, hogy biztonságos, nagyon kényelmes, és nem okoz semmilyen kellemetlenséget, és az is lényeges, hogy a használatához nem szükséges képzettség, nem kell semmit telepíteni. Tehát, ha valaki megvásárolja a gyártó telefonját vagy magasabb kategóriás tévéjét, akkor azzal együtt jár a Knox-védelem is, és természetesen ezért külön sem kell fizetni semmilyen havidíjat vagy előfizetést.

Besegít az AI

Hogy ez mennyire fontos és forró téma, azt jól jelzi, hogy a világ legnagyobb technológiai témájú rendezvényén, hatalmas tömeg előtt megtartott Samsung sajtókonferencián is komoly hangsúly került a felhasználókat érő veszélyekre, illetve a Knox védelmi rendszerére.

MI AI Samsung
Segít a mesterséges intelligencia

A cég mobil divíziójának biztonsági vezetője, Shin Baik az eseményen felhívta a figyelmet arra, hogy a bűnözők módszerei egyre kifinomultabbá válnak, ezért egy pillanatra sem lehet leállni a kutatás-fejlesztéssel. A Samsung már a mesterséges intelligenciát is segítségül hívta, hogy jobbá, hatékonyabbá tegye a Knoxot.

A munkáltatónak is fontos

Azt is figyelembe venni egy-egy vásárlási döntés meghozatala során, hogy egy adott termék milyen védelmet nyújt a felhasználóinak. És, ha valaki legyintene, hogy azt a bűnözők a hajukra kenhetik, amit a tévézési szokásaiból megtudnak, az téved.

Samsung Knox

Ma már sokszor profilozás miatt jelölik ki a célpontokat a rossz szándékú egyének vagy szervezetek. Ilyenkor nem is feltétlenül egy adott ember kártyaadatait akarják ellopni, hanem meg akarják ismerni rajta keresztül a munkahelyét, hogy az így szerzett adatokkal jussanak be annak rendszereibe.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?