Idő kérdése, és a Disney+ idehaza is lecsap a jelszómegosztókra

A Disney+ streamingszolgáltató már el is kezdte a leszámolást a jelszómegosztással az amerikai felhasználók körében. Mindez pedig azt jelenti, hogy előbb-utóbb itthon is vége lesz a jó világnak. 

Végérvényesen is véget érni látszik az az időszak, amikor egyetlen fiókkal a család, a szomszédok és a jó barátok is elérhették a streamingoldalakat. A sort a Netflix indította el még 2022-ben, amikor azt mondta, hogy több mint 100 millióan használják jogtalanul a szolgáltatást, ezért véget vet a jelszómegosztásnak. A döntés kezdetben persze hatalmas látszat-felháborodást keltett a konkurensek körében, de látva a Netflix gyarapodó előfizetői számait, nem sokkal később az HBO Max és a Disney+ is úgy határozott, hogy lecsap az „ingyenélőkre”.


A Mickey egeres vállalat a múlt héten jelentette be, hogy az új felhasználókra már január 25-tel érvényesek az új felhasználói szabályok, azaz egy jelszót csak az egy háztartásban élők használhatnak. A meglévő felhasználókkal kicsit engedékenyebb volt a cég, ők ugyanis 2024. március 14-ig kapnak haladékot arra, hogy eleget tegyenek az új feltételeknek.

Az új szabályokat egyelőre a tengerentúli felhasználók „élvezhetik”, ám szinte biztosra vehető, hogy Magyarország sem ússza meg. A streamingszolgáltató elsőként a kanadai felhasználókra csapott le még tavaly, a napokban pedig az amerikai felhasználókat is elkezdte értesíteni e-mailben a változtatásokról – számolt be az Engadget. Egyébként a Disney másik streaming szolgáltatása, a Hulu is nemrégiben jelentett be szigorítást, aminek értelmében csak az egy háztartásban élők osztozhatnak majd egy fiókon.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?