„Nem áll szándékunkban a mesterséges intelligencia által generált pornó létrehozása”

„Nem áll szándékunkban a mesterséges intelligencia által generált pornó létrehozása”

Ezt a ChatGPT-ért is felelős OpenAI nyilatkozta pornó témában azzal kapcsolatban, hogy miként fognak viselkedni a mesterséges intelligenciái. 

A mesterséges intelligencia nem csak a film-és zeneiparban, valamint a képek terén tört be a köztudatba, hanem egyre inkább jelen van például az OnlyFans tartalmaiban, így következésképpen a pornó sem maradhat ki. Az OpenAI szerdán közzétett Model Spec lapján (ami azt részletezi, hogyan kívánnak viselkedni a mesterséges intelligenciái) van egy felnőttes tartalmakra összpontosító rész. Ami olyan benyomást kelt, mintha a vállalat vizsgálná, miként lehet pornót készíteni, és erre reagált a címben olvasható mondattal az OpenAI szóvivője.

pornó
A Stable Diffusion MI-je pár másodperc alatt generál ilyen képet.

Továbbá elmondta azt is, hogy komoly biztosítékok vannak a termékeikben annak megakadályozására, hogy deepfake videók készülhessenek, illetve megemlítette a gyermekek védelmét is. A vállalat szerint modelljei nem szolgálhatnak ki nem megfelelő tartalmi kéréseket, amelyek közé tartozik az „erotika, az extrém vér, a gyalázkodás és a kéretlen trágárság”. Ugyanakkor hangsúlyozzák, a fejlesztők „vizsgálják, hogy felelősségteljesen tudunk-e az API-n és a ChatGPT-n keresztül NSFW tartalmak generálásának lehetőségét biztosítani a kornak megfelelő kontextusban”. A továbbiakban példát hoz a megfelelő NSFW-tartalomra, amely megengedett, például ha arra kérik, hogy írjon egy dalszöveget, amely káromkodást tartalmaz.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

apple

Ledobja az atomot az Apple

Az Apple fejlesztése végre megálljt parancsolhat a mesterséges intelligenciával manipulált képek áradatának. A