Otthagyja a ChatGPT mögött álló céget a vállalat vezető tudósa

Az OpenAI tudományos vezetője, Ilya Sutskever hivatalosan is távozik a cégtől. 

Nem sokkal azután, hogy a világ egyik legismertebb mesterséges intelligencia kutatólaboratóriuma bejelentette a beszélni, hallani és látni képes új ChatGPT-t, a GPT-4o modellt, kiderült, hogy a vállalat társalapítója és vezető tudósa, Ilya Sutskever távozik a cégtől. Sutskever tavaly ősszel tevékenyen részt vett a vezérigazgató, Sam Altman eltávolítását célzó puccsban, ami végül sikertelen volt, mivel a leváltást követően nem sokkal Greg Brockman társalapítóval együtt Altman is visszaült a székbe.

Látszólag azonban nincs harag, a vezető tudós távozásáról legalábbis úgy ír Altman a közösségi médiában, hogy nagyon szomorú Sutskever felmondása miatt, akit a generációja egyik legnagyobb koponyájának tart, ráadásul emberileg is nagyra értékel. Altman egyúttal azt is bejelentette, hogy Sutskever helyére Jakub Pachocki kerül, vagyis ő lesz majd a vállalat új vezető tudósa. „Számos fontos projektünket ő vezette, és nagyon bízom benne, hogy gyorsan és biztonságosan fog haladni azon küldetésünk felé, hogy az AGI mindenki számára előnyös legyen” – írta az OpenAI feje az X-en.

Tavaly novemberben az OpenAI tanácsa egyébként arra hivatkozva rúgta ki Altmant, hogy „nem volt teljesen őszinte”, bár az a mai napig nem derült ki, miben nem volt az. Egy kis ideig úgy lehetett tudni, hogy a techguru a Microsofthoz igazol.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?