Döbbenetes, de évek után rájöttek arra, hogy amit eddig csináltak, az hülyeség volt.
Jön a Google Pixel
A Google eddig hagyományosan októberben leplezte le hivatalosan a Pixel nevű telefonjának legfrissebb példányait. Azonban adidgra már mindig kiszivárogtak az adatok, specifikációk, úgyhogy kábé a lőtéri kutya se volt kíváncsi arra, hogy maga a cég mit mond.
Eddig erre a Google fejesei fittyet hánytak, nem érdekelte őket. Ahogy szokták, mentek fejjel a falnak egymás után sokszor. Most, viszont megtört a jég! A bemutatót augusztusban tartják meg, ekkor árulják el, hogy mit lehet tudni az új Pixel modellekről Ez persze azt is jelenti, hogy tesztelni még nem lehet majd az új mobilt. Jó eséllyel bemutatnak róla valami szép képet, illetve egy üvegbúra alá kipakolják a készülékházat.

Szerintünk abszolút igazuk van, semmi értelme nem volt annak, amit eddig csináltak. Az a csoda, hogy egyáltalán eljutottak odáig, hogy váltani kéne. A jelek szerint szeretnék egy kicsit felpörgetni a Pixel körül a dolgokat, ami nem ártana. Amilyen nagy várakozásokkal indították útjára ezt a projektet, olyannyira nem jutottak vele nagyon sehova sajnos.