Krízismenedzsment tanfolyam tanfolyam indul a TechWorld Akadémián 2025. januárjában.
Közgazdászok és pénzügyi szakemberek egybehangzó véleménye, hogy a gazdasági válság, recesszió, visszaesés mostantól állandó fenyegetést jelent – minden vállalkozás számára. A gazdaságban bárhol megreccsenhet az egyensúly – akár a világgazdaság egészében, akár „csak” egy országban – vagy akár egy szektorban és persze a kapcsolódó területeken.
Gazdasági válságokról beszélünk – de az emberekre, a szeretteidre, a felelősségre és a biztonságra gondolunk
A válság mindig az emberekről szól — és ez így is marad. A jövőt ugyan senki nem ismeri pontosan, de mindenki tehet valamit magáért, a családjáért, a vállalkozásáért, a számára fontos emberekért. Az elmúlt évek és hónapok eseményei – járvány, energiaár-robbanás, háború, újabb háború – egy új korszak, az állandó válságok korának kezdetét vetítik előre, az egyes szakértők álláspontjai pedig csupán a nagy válság bekövetkezésének pontos módját és kezdetét illetően térnek el.
Te tudod, mit kell tenni, ha beüt a krízis a céged életében? Képes vagy felismerni a jeleket? Életben tudod tartani a vállalatot krízismenedzsment segítségével, vagy a krízis elvisz mindent?
Krízismenedzsment – vállalati válságkezelés pénzügyi eszközökkel tanfolyam
A válságok kezelése kapcsán mindenki egyetért, hogy a pénzügyi tények pontos feltárása alapvető fontosságú, mégis a cégek közel fele a válságkezelése során nincs tisztában a hatékony regáláshoz szükséges pénzügyi információkkal.
Senki nem élvez védettséget a sorozatban érkező válságokban – te tudod, hogy mit kell tenned, ha beüt a krízis céged életében? A vállalatok vezetői az általuk átélt egyik legsúlyosabb válságként a pénzügyi-likviditási problémákat említik. Te most képes lennél felismerni és menedzselni pénzügyi eszközökkel egy közelgő gazdasági krízist? Meg tudod mondani egyáltalán, hogy a vállalata egésze vagy részei mennyire válságállóak? Életben tudod tartani a vállalatot a pénzügyi/controlling eszközöket használó krízismenedzsment segítségével, vagy a krízis elvisz mindent?
Hogyan épül fel a Krízismenedzsment – vállalati válságkezelés pénzügyi eszközökkel tanfolyam?
Kérdések, amelyekre választ kaphatsz a Krízismenedzsment – vállalati válságkezelés pénzügyi eszközökkel tanfolyamunkon.
– Mi a válság?
– Hogyan lehet egy olyan gazdasági környezetben működni, amelyben a válság mindennapos jelenséggé vált?
– Egyes cégek megerősödve kerülnek ki a válságból, míg mások inkább csak botladoznak. Mi a titkos recept?
– A távolinak tűnő válságok hatásai messzire elérhetnek. Ha nem lehet elkerülni, akkor hogyan lehet enyhíteni a károkat?
– Mit üzennek a vállalatok tapasztalatai a gyakorlatban, amelyekkel együtt dolgoztunk a válsággal kapcsolatban?
Miért kell felkészülni a válságra?
Fontos, hogy a válságtól nem félni kell, hanem felkészülni rá. Két ok miatt váltak nélkülözhetetlenné minden szervezetnél a Krízismenedzsment, azon belül a controlling ismeretek.
1 Az utolsó 10-15 év egymást követő válságai miatt a válságkezelés lassan éppen olyan vállalati alapfunkcióvá vált, mint a HR vagy logisztika.
2 A gazdaság jelenleg zajló változásait az egyes cégek csak elfogadni tudják. Azok a vállalatok, akik nem készülnek fel egy pénzügyi válságra, könnyedén, egyik napról a másikra tönkremehetnek.
Mit tehetnek a vállalkozások egy krízis közeledtével?
A vállalati pénzügyi krízishelyzetek legnagyobb része controlling eszközökkel megelőzhető, vagy kezelhető. A vállalkozások napjainkban – mérettől függetlenül – egyetlen dolgot tehetnek a túlélés és a versenyképesség megtartása vagy növelése érdekében: alaposan megvizsgálják, mennyire működnek hatékonyan.
Ebben leginkább egy controlling szakember vagy pénzügyes tud a cégvezetők segítségére lenni. Ő az, aki átláthatóvá teszi a vállalkozás működését, meg tudja mondani, hogy miből használ túl sokat vagy túl keveset, melyik termék hoz profitot és melyik termel veszteséget. Mely területeken szükséges leszámolni a korábbi szokásokkal, gyakorlattal és átalakítani a hatékonyabb működés érdekében.
Jelen helyzetben egyértelműen kijelenthető, hogy egy szakértő controller igénybevétele a legjobb befektetés a cég túlélése és később a sikere érdekében.
Mi az a pénzügyi krízismenedzsment?
A magyar vállalkozások legnagyobb része vagy már most, bizonyos területeken válságjeleket tapasztal, vagy arra számít, hogy hamarosan találkozik ilyennel.
A válságkezelési controlling ismeretek mostanra alapvető szükségletté váltak minden hazai cég és vállalkozás számára. Azok a vállalatok, amelyek nem rendelkeznek ezzel a képességgel, óriási veszélyeknek teszik ki magukat és partnereiket egyaránt. Azok a munkavállalók pedig, akik meglevő tudásukat most krízismenedzsment ismeretekkel egészítik ki, jelentős előnyre tesznek szert a munkaerőpiacon.
Az üzleti bizalom jelentős mértékben erősíthető, azon partnerek között, ahol elismerten jelen van a válságkezelési tudás. A legjobb munkaerő is nagyobb hajlandóságot mutathat az elhelyezkedésre az elismerten válságálló cégeknél.
A felmérések azt mutatják, hogy azok a vállalkozások kerülhetnek ki a válságból jobb helyzetben, akik a pénzügyeikre megfelelő, speciális figyelmet fordítanak.
Mire jó az adatalapú, tényekre, számokra alapozott krízismenedzsment?
Nemzetközi és hazai neves tanácsadó cégek felmérései azt mutatják, hogy a válság okozta potenciális károk mértéke nem annyira a válság típusától, hanem inkább a válságkezelés elemeitől függ, melynek három legfőbb tényezője a felkészültség, a tényalapú megközelítés, és az érdekeltekkel folytatott hatékony kommunikáció.
A sikeres válságkezeléshez tehát kulcsfontosságú a gyors tényfeltárás és a tényekre alapozott reagálás.
Tanfolyamunkon jelenleg az első két tényezőre fókuszálunk, a későbbiekben kiegészíteni tervezzók majd a kommunikációval. Regisztráljon, hogy ne maradjon le a tanfolyamunk újabb moduljairól!
Mit csinál egy pénzügyi válságkezelő?
A hatékony pénzügyi válságkezelés magában foglalja a válsághelyzet azonosítását és elemzését, a krízis kezelésére szolgáló megfelelő stratégiák kidolgozását, az eszközök meghatározását, valamint a megfelelő ellenintézkedések bevezetését és nyomonkövetését.
További információért érdeklődj Fodor Zoltán szakmai vezetőnél, telefon: (70) 266 77 67
Mi várható a Krízismenedzsment – vállalati válságkezelés pénzügyi eszközökkel tanfolyamon?
Ha szeretnél tényszerű képet kapni arról, mennyire működik hatékonyan a vállalkozásod, illetve szeretnéd megőrizi, netán növelni céged versenyképességét, jelentkezz tanfolyamunkra!
Első lépésben beszélünk a válságok megérkezése előtti időszakról, a válsághelyzetek felismeréséről, esetleges megelőzéséről, illetve hogyan érdemes felkészülni a gazdasági viharokra.
Elméleti alapokat adunk, amelyben bemutatjuk, hogy melyek a controlling által, túlélő üzemmódban szolgáltatott információk, ezeket honnan lehet kinyerni. Bemutatjuk az ennek alapján meghozható intézkedési lehetőségeket, azok pénzügyi következményeivel és értékelésével együtt. Tervezünk és újratervezünk. Termékeket-szolgáltatásokat elemzünk
A megfelelő alapok után áttérünk a gyakorlatra
Megvizsgáljuk a profit és a hosszú távú célok elvárásainak átalakítását. Kutatunk-elemzünk, pénzügyi stresszteszteket végzünk annak kimutatására, hogy milyen fejlemények fenyegethetik a cég létét. Benchmarkingolunk, költségfelülvizsgálatokat végzünk. Vizsgáljuk az értékesítési csatornák, ügyfélszegmensek érintettségét.
Lezárásképp kitekintünk a jövőre, vállalati pénzügyi rezilienciára.
Részletes tematikánkért kérjük, regisztrálj!
Kinek ajánljuk Krízismenedzsment – vállalati válságkezelés pénzügyi eszközökkel tanfolyamot?
Képzésünk célja, olyan szakemberek képzése, akik a korábban már megszerzett alapképzettségük mellett speciális ismereteket kapnak a válságokkal és a krízismenedzsment pénzügyi-controlling részével kapcsolatban. Azok számára biztosítunk továbbképzést, akik saját szakterületükön jelenleg is pénzüggyel, számvitellel, controllinggal foglalkoznak, részben vagy egészben, vagy együtt kell dolgozniuk a krízismenedzsmentért felelős területtel, szakemberekkel, illetve munkájuk ilyen lesz a jövőben.
Kapcsolat, minden részlet és apró információ – listaár, indulás időpontja és a neked elérhető legkedvezőbb ellenértéket beleértve: Fodor Zoltán szakmai vezető, telefon: (70) 266 77 67
TechWorld izgalmas olvasnivalók – ne maradj le!
2024. májusa: jön a megújult Magyar Innovációs Index!
Új Magyar Innovációs Index (INNDEX) – Figyelőlistán a POLCZ FOOD
i7++ Innovációs Audit a leginnovatívabbaknak
Innovatív bank – újfajta ügyfélszegmentáció