Nem úgy kell elképzelni, mint Elon Musk Tesla Roadsterjét, hanem holdjáró van a Nissan koncepciójában.
Akadnak, akik szerint nettó pazarlás volt Elon Musk részéről autót küldeni az űrbe, de ennyi erővel bármit is fellőni oda, szintén értelmetlen dolog. Most egy másik autógyártó, a Nissan került képbe az űrkutatás kapcsán, ami a Japán Űrügynökséggel (JAXA) közösen fejleszti a holdi rovert. Az egyik jellemzője, amellyel mások nem rendelkeznek, az e-4ORCE technológia, amely mind a négy kereket egymástól függetlenül, precízen vezérli. Ezzel a lehetőséggel biztosítható, hogy a legzordabb körülmények között is megbízhatóan irányítható maradjon a jármű. Amikor a normál autók elakadnak a homokban, a kerekek kipörögnek és a jármű képes teljesen beásni magát, ami finoman szólva csak ront a helyzeten.
Ez azt jelenti, hogy nagyfokú vezetési készségre van szükség ahhoz, hogy elkerülje az elakadást, de hogy ezt a problémát megoldják a roverük esetében, a Nissan olyan vezetési erőszabályozást fejlesztett ki, amely a felületi viszonyoknak megfelelően minimalizálja a kerekek kipörgésének lehetőségét. Ikkoh Funaki, a JAXA Űrkutatási Innovációs Központjának igazgatója szerint a NISSAN és a JAXA célja, hogy a kutatási eredményeket a jövőbeni űrkutatásban is alkalmazza. Ezért a JAXA több vállalattal, egyetemmel, és kutatóintézettel működik együtt olyan projektekben, amelyek tényleg megvalósíthatóak, és kereskedelmi, valamint innovációs potenciállal rendelkezik. A villamosított technológiák terén komoly szakértelemmel rendelkező Nissannal folytatott kutatás révén remélik, hogy eredményeiket nagyobb teljesítményű holdjárók kifejlesztésére tudják majd alkalmazni.
[sc name=”facebook” ][/sc]




