Több hónapos huzavona után Elon Musk átvette a Twitter irányítását, és rögtön ki is rúgta a felsővezetés egy részét.
Véget ért a Twitter és Elon Musk között hónapok óta zajló jogi csatorozás, amit az váltott ki, hogy a Szilícium-völgyi üzletember még júliusban kihátrált a Twitter megvásárlására kötött 44 milliárd dolláros üzletből. Musk arra hivatkozva döntött így, hogy a vállalat nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit.
Külföldi hírügynökségek most arról számoltak be, hogy Elon Musk átvette a Twitter irányítását, és az első lépése az volt, hogy több felsővezetőt, köztük Parag Agrawal vezérigazgatót és Ned Segal pénzügyi igazgatót is menesztette. Az üzletember korábbi nyilatkozataiban is nyilvánvalóvá tette, hogy változtatásokat szeretne eszközölni a Twitter működésében, többek között lazítani szeretne a moderálási szabályokon és a tartós kitiltásokból is engedni fog. Musk azt is mondta, hogy nyílt forráskódúvá szeretne tenni a Twittert, hogy a felhasználók jobban megérthessék az oldal működését, bár azt nem árulta el, hogy pontosan hogyan is képzeli el a dolgot.
Musk még áprilisban állapodott meg a Twitter 44 milliárd dolláros felvásárlásáról, amelyet állítólag azért akart megvenni, mert saját elmondása szerint ő a megfelelő ember arra, hogy „felszabadítsa az oldalban rejlő potenciált”.
[sc name=”facebook” ][/sc]




