Év végén jelenhet meg a Facebook anyacégének, a Metának a szemüvege, aminek az ára félmillió forintnak megfelelő dollár is lehet.

Kép: Mashable
A Facebook anyavállalatának új szemüvege egy továbbfejlesztett Ray-Ban Meta, beépített kijelzővel, és akár már év végén megjelenhet. A „Hypernova” kódnevet kapta, képes lesz alkalmazásokat futtatni és fotókat megjeleníteni, amelyeket kézmozdulatokkal és az oldalsó érintésérzékeny felülettel lehet vezérelni. A Bloomberg szerint a képernyő csak a jobb lencse jobb alsó sarkában lesz látható, és oda lenézve lehet majd megtekinteni.
Amikor a készülék bekapcsol, egy kezdőképernyő jelenik meg, amely vízszintesen sorakozó ikonokat mutat, hasonlóan a Meta Quest felületéhez. A Hypernova továbbá jobb kamerával érkezik, mint a jelenlegi modell, és a Meta tovább építi az AI-chatbot koncepcióját is, amely így szó szerint az arcunkra mászhat.

A Bloomberg szerint a Hypernova ára 1000 dollár felett lesz, és akár 1300-1400 dollárba is kerülhet. Összehasonlításképp, a jelenlegi Ray-Ban Meta okosszemüveg 299 dollárról indul. A Facebook anyacége az igazán fejlett AR-technológiát továbbra is a még fejlesztés alatt álló Orion szemüveg számára tartogatja.
Ezzel szemben a Hypernova egy „középkategóriás” okosszemüveg lesz, hasonlóan a CES-en bemutatott modellekhez, például a Rokid Glasseshez, amely zöld színű szöveget jelenít meg. A Hypernova ára tartalmazza az Orionhoz készült „neurális” csuklópánt-vezérlőt is, amelynek kódneve Ceres. A Meta már dolgozik a szemüveg következő verzióján, amely a Hypernova 2 kódnevet viseli, és két képernyővel rendelkezik majd. A tervek szerint ezt a modellt 2027-ben dobhatják piacra.




