Igen ütős meglepetéssel készül a Samsung

samsung
Galaxy A56 és A36 – kép: Phone Arena

Aki nagy barátja a Samsung középpályás telefonjainak, az most jó híreket olvashat.

Bár a Samsung hivatalosan még hallgat, az iparági pletykák és a hivatalos dokumentumok már egyértelmű képet festenek. A jól ismert szivárogtató, Abhishek Yadav szerint a gyártó már szét is küldte az első Galaxy A57 tesztkészülékeket a tartalomgyártóknak, ami egyértelműen februári megjelenésre utal a hagyományos március helyett.

A valódi bizonyítékot azonban a TÜV Rheinland és az IECEE tanúsítványai jelentik, amelyek megerősítették, hogy a Galaxy A57 támogatja a 45 wattos gyorstöltést. Ez azért is megdöbbentő, mert ezzel a középkategóriás modell beéri a készülő Galaxy S26+ zászlóshajót is, miközben a pletykák szerint csak az S26 Ultra kap majd ennél gyorsabb, 60 wattos töltést.

A technikai adatok alapján a Galaxy A57 igazi erőmű lesz – és ez nagyon fontos – a saját kategóriájában. 12 GB RAM-mal és már gyárilag Android 16-os rendszerrel érkezik. A motorháztető alatt az Exynos 1680-as lapka dolgozik majd, amely az első 3 nanométeres eljárással készült középkategóriás processzor lehet.

A kistestvér, a Galaxy A37 sem marad el sokkal. Szintén megkapja a 45 wattos gyorstöltést és az 5000 mAh-s akkumulátort, miközben az Android 16 mellett 6 GB RAM-ot és a korábban már bizonyított Exynos 1480-as chipet kínálja a vásárlóknak. A jelek szerint a Samsung tudatos stratégiát követ.

samsung
Kép: Phone Arena

Azzal, hogy a Samsung a legújabb operációs rendszerrel és villámgyors töltéssel látja el az „A” szériát, szinte teljesen eltünteti a szakadékot a zászlóshajók alapmodelljei és a megfizethetőbb középkategória között. Bár nem valószínű, hogy a Galaxy A modellek osztoznak majd a színpadon a február 25-i Galaxy S26 bemutatón, a hivatalos papírok alapján szinte borítékolható, hogy az S-sorozat körüli hype elcsendesedése után azonnal bejelentik őket.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?