Az Insomniac Games évek óta tartó várakozás után végre bemutatta a Marvel’s Wolverine-t, és az eredmény pontosan olyan, mint maga a karakter: kíméletlen, gyors, véres – és egy-két ponton azért sebezhetőbb, mint szeretné.
Öt évvel az első bejelentés után végre a konzolunkon van a Marvel’s Wolverine és az első néhány óra alapján azt hittük, valami egészen különlegesre számíthatunk. Logan karaktere hálás alapanyag: évszázadok traumája, elveszett emlékek, a rettegett állat és az ember közötti örök harc. Mindez olyan mélységet ígér, amelyhez az Insomniac Spider-Man-játékai sem férhettek hozzá. A végeredmény egy kiváló, de nem hibátlan játék és a különbség a kettő között pontosan ott érhető tetten, ahol a legkevésbé vártuk volna.
A harci rendszer ahol a játék kiemelkedik a mezőnyből
A Marvel’s Wolverine legfőbb erénye kétségkívül a harc. Az Insomniac egy olyan rendszert épített, amely egyszerre visszafogott és brutális: Logan nem repül, nem lő hálót, nem lebeg a levegőben, viszont hihetetlenül gyors, imádja a közelharcoti és ezt elég véresen szereti. A karmok suhanó lendülettel csapnak le, az ellenfelek pedig szívszaggató reccsenésekkel és csontropogással reagálnak a találatokra, így ez az első Insomniac-játék, amely valóban megérdemli a korhatár-besorolást.
A harcrendszer három pillérre épül: a gyors karcsapásokra, a Berserker módra és az ellenfelek által felkínált környezeti lehetőségek kihasználására. Jean Grey a játék során Logan oldalán küzd, és a kettejük közötti dinamika a csatákban is érződik – Jean időnként olyan lehetőségeket nyit meg, amelyeket csak Logan tud lezárni, és ez a kétszereplős dinamika frissíti a harc élményét akkor, amikor az önmagában már unalmassá kezdene válni.
Helyszínek és vizuális megjelenés
A játék Kanadától Madripooron át Japánig kalauzolja Logan-t, és minden helyszín látványosan különböző hangulatot és esztétikát hoz. A PS5 hardverének köszönhetően minden jelenet filmminőségű a csapadékos kanadai erdőktől a neonvillogású Madripoor alvilágáig minden részlet gondosan kidolgozott. A Dualsense kontroller haptikus visszajelzése különösen erős a karmok be- és kicsapódásánál – ez az a pillanat, amelynek hatására tényleg úgy érezhetjük, mi vagyunk Wolverine.
Ahol a játék nem éri el a saját mércéjét
Három területen érzünk hiányosságot, amelyek az összképet árnyalják:
- A sztori kiszámíthatósága az egyik legnagyobb csalódás. A játék karakter-tanulmánynak szánja magát, és a legérzékenyebb pillanatokat komoly érzelmi súllyal terheli meg. Csakhogy a nagy csattanók egy részét már jóval a leleplezés előtt látjuk. Nem azért, mert különösen éleslátóak vagyunk, hanem azért, mert a játék maga adja el a fordulatokat jóval azelőtt, hogy dramaturgiai szándéka szerint fel kellene tárnia őket.
- A lineáris szerkezet azoknak okozhat meglepetést, akik az Insomniac Spider-Man nyílt világát várják. A Marvel’s Wolverine közelebb áll az Uncharted-sorozathoz vagy a Marvel’s Guardians of the Galaxyhoz, mint a Spider-Man játékokhoz: lineáris pályák, meghatározott útvonalon haladás, kevés tér a szabad felfedezésre. Ez nem szükségszerűen hiba – de tudni kell róla előre.
- A harci rendszer mélysége az első néhány óra után nem fejlődik tovább olyan ütemben, ahogy azt elvárnánk. Az alap kombináció kiváló, de a játék előrehaladtával az ellenfelek komolyodása nem mindig hoz igazi kihívást.
Az Insomniac kézjegye – ami mindig működik
A karakterábrázolás és a hang-effektek terén az Insomniac ismét magas mércét üt meg. Liam McIntyre Logan-ja hitelesen jeleníti meg azt a törékeny egyensúlyt, amelyen a karakter egész pszichológiája nyugszik: a kontroll elvesztésétől való félelem és az ebből fakadó önmegtartóztató düh kettőssége végig érezhető. Jean Grey és Sabretooth mellékszereplői szintén erős írást kaptak, és Troy Baker Nathaniel Essex-e az egyik legemlékezetesebb antagonista, amellyel az Insomniac valaha megörvendeztetett minket.
Összefoglalás
A Marvel’s Wolverine egy kiváló játék, amely néhány ponton nem éri el azt a magasságot, amelyre nyilvánvalóan törekszik. A harci rendszer kiemelkedő, a vizuális megjelenés lenyűgöző, a karakterábrázolás erős – de a kiszámítható sztori és a lineáris szerkezet azoknak okozhat csalódást, akik az Insomniac Spider-Man-játékainak nyílt szabadságát várják. Ha Wolverine-rajongók vagyunk, ez kötelező végigjátszás. Ha a Pókember-játékok nyomán érkezünk, érdemes előre beállítani az elvárásainkat.
