850 millió forintot nyert a 16 éves Fortnite világbajnok

850 millió forintot nyert a 16 éves Fortnite világbajnok

Annyit nyert a földkerekség legjobb Fortnite játékosa, hogy még a majdan megszülető ükunokája is elmehet nyugdíjba. 

Ízlelgessük kicsit a számot: 3 millió dollár, vagyis 850 millió forint…ennyit nyert a tinédzser Kyle „Bugha” Giersdorf, aki a július 26-28 között lezajlott világbajnokságon végül mindenkit maga mögé utasítva állhatott a dobogó legfelső fokára. Nem véletlen írtuk nem is olyan rég, hogy elég nagy pénz van az eSportban, és akad olyan apuka, aki emiatt vette ki a gyerekét az iskolából. Az Epic Games fejlesztette Fortnite messze az egyik legsikeresebb battle royale játék, amiből a kiadó dollármilliárdokat kaszált, így nem csoda, hogy a világbajnokság összdíjazása 30 millió dollárt (8,5 milliárd forint).

Vélhetően nem sírnak az Emil „Nyhrox Bergquist Pedersen és David „Aqua” W. alkotta csapat tagjai sem, hiszen szintén hárommillió dollár ütötte a markukat, miután az összes többi duót maguk mögé utasították. Az Epic szerint a Fortnite selejtezőire összesen 40 millió játékos regisztrált, majd pedig az egyes fordulók során szépen lemorzsolódott mindenki, mígnem maradt 50 csapat, és 100 egyéni játékos. A fent leírtakból jól látszik, hogy valóban rengeteg pénz van az eSportban, az viszont kérdéses, hogy vajon hogyan éli meg egy 16 éves srác, amikor ennyi pénz szakad a nyakába, és mit kezd majd vele.

Címkép: Photo Background HD

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

google Pixel

Árat emel a Google

A Google Pixel család új modelljeinek ára látványosan megszaladt az átok memóriaválság miatt.