Szuper lett a Samsung összehajtható mobilja – Galaxy Fold teszt

A Samsung összehajtható mobilja tavaly jelent meg a piacon és mi idejekorán meg is kaptuk egy hosszabb teszt erejéig, így már több mint egy hónapja nyúzzuk. Ennek következtében egy alapos tesztnek sikerült alávetni a telefont, így a következő írás nem arról fog szólni, hogy milyen processzort, milyen hardvereket rejt a burkolat, hanem sokkal inkább arról, hogy mennyire használható ez a fajta konstrukció.

Tartozékok, külső

A Galaxy Fold egy igényes, szétcsúsztatható dobozban érkezik a vásárlókhoz, amiben a Samsung összehajtható mobilja mellett egy Galaxy Buds vezeték nélküli headset és egy kevlár védőtok is megtalálható a töltő mellett. Így elmondható, hogy ezt a telefont megvásárolva már nem nagyon kell további kiegészítőket vásárolgatnunk – kivéve persze, ha másmilyen színű tokot szeretnénk.

Samsung összehajtható mobilja galaxy fold l
Galaxy Buds a dobozban!

A Fold maga nagyon igényesen van összerakva ennek köszönhetően pedig kinyitva, vagy félbehajtva, tokkal vagy tok nélkül állandóan feltűnést kelt. Általában elég csak kitenni az asztalra és már meg is van az első beszédtéma az aktuális asztaltársasággal. A földalattin utazva még az is előfordult, hogy egy teljesen idegen ember szólított meg, hogy ez „AZ” a telefon-e, és hogy megnézhetné-e egy picit közelebből (el is buktam miatta egy Call of Duty meccset).

Samsung összehajtható mobilja galaxy fold
Ezzel a mérettel már komolyabb játékokat is lehet tolni.

Tehát aki azért venne meg egy telefon, hogy feltűnést keltsen, az ne is olvasson tovább, irány a bolt, ennél menőbb telefon jelenleg nincs a piacon.

Használhatóság

A kinyitva első ránézésre talán kicsit ijesztő dimenziókkal rendelkező készülék valójában egy kis megszokást követően egyedülállóan használható társsá válhat, hiszen összecsukva sokkal könnyebben elfér a zsebben, mint a szokásos tepsifonok. Emellett telefonálni is egyszerűbb így vele, hiszen egy „hagyományos” telefonkagyló méretét adja, ami nagyon stabilan, kényelmesen fogható. Ugyanezért jó így fotózni is, mert összecsukva is a hátsó főkamerákat használhatjuk, az első, kisebb kijelzőn pedig minden látszik, ami kell és a kényelmesebb fogás mellett itt még a Fold 276 grammos súlya is segít a stabilan tartásban.

Samsung összehajtható mobilja galaxy fold l
„Konmunikátorosan” is használhatjuk, ez nagyon kényelmes!

Kinyitva pedig egy hatalmas felületet kapunk. Ez egy 7,1”-os, 2152×1536-os felbontású darab, ami egy táblagép mérete és felbontása. nekem egy-két nap alatt sikerült úgy hozzászoknom, azóta a táblagépem egy szekrény polcán pihen.  A Samsung összehajtható mobilja ugyanis munkára is alkalmas. World-Excel-levelezés-böngészés vonalon szinte minden feladatra képes a szokásos mobilos feladatok (Facebook, Insta, térkép, stb) mellett. Így egy kevéssé elvetemült a táblagép mellett a laptopot is megspórolhatja vele, különös tekintettel 512 gigás háttértárára.

A használhatóság tehát tízpontos.

Tudásszint

Nyolcmagos processzor, 12GB RAM, 512GBROM QXGA+ kijelző, UHD 4K video @60fps, ezek a számok, amik megmutatják, hogy itt egy profi versenyzőről van szó, de igazából nem ez a lényeg. A Samsung összehajtható mobilja első egy olyan piacon, ami eddig nem is létezett, így összehasonlítani sem nagyon lehet semmivel – hacsak a néhány gyártó koncepciókészülékeit ide nem számítjuk, amik ugye egyelőre csupán ígéretek szintjén léteznek.

Samsung összehajtható mobilja galaxy fold l
Asztali módban is lehet vele böngészni a webhelyeket!

Így tudásszintjét a „hagyományos” készülékekéhez tudjuk csak mérni, aminek valójában nem sok értelme van. Összecsukva kompaktabb, kinyitva nagyobb, igazából kicsit olyan, mint a régi Nokia kommunikátorok, amik teljesen kilógtak a mobilpiacról, de mégis megtalálták a maguk nagyon is hűséges rajongóit. A Fold is meg fogja találni őket, annak ellenére, hogy közel 700 000 forintos ára jelenleg kicsit borsosnak tűnik. De csak addig, amíg bele nem gondolunk, hogy egy abszolút exkluzív, menő csúcstelefont kapunk érte, ami sok tekintetben úttörő megoldásokat alkalmaz és ezek azok a tulajdonságok, amikhez sosem lehetett aprópénzért hozzájutni.

Összegzés

A Samsung Galaxy Fold egy igazán extravagáns telefon lett. Külső tulajdonságait tekintve csakúgy, mint az alkalmazott hardverelemeket nézve. Így nem is kérdés, hogy jár neki az elismerés annál is inkább, mivel egy olyan technológiát emelt be a mobilpiacra, amely addig ott nem létezett és így egy teljesen új szegmensét nyitotta meg a készülékeknek – ahova a konkurensek már gőzerővel igyekeznek versenytársat küldeni, eddig eredménytelenül.

  • Külső
  • Tudásszint
  • Használhatóság
5

Összegzés

Ez az írás tényleg a használhatóságról szól és abban bizony nagyon jó a Samsung összehajtható mobilja. Ezért is hagytuk most ki az ár/érték arányt és azért is, mert ez egy alapvetően újfajta készülék, így az árát nem igazán lehet a többiekhez hasonlítani.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?