Megbukott a Tesla idióta autója

Megbukott a Tesla idióta autója

Leáll a Tesla Cybertruck gyártása: véget érhet a futurisztikus pickup története.

Úgy tűnik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Tesla egyik legmegosztóbb modellje. Elon Musk bejelentése szerint 2027 közepén leállhat a Cybertruck gyártása a vállalat texasi üzemében.

A 2019-ben bemutatott elektromos pickup szokatlan, szögletes formájával azonnal nagy figyelmet keltett, ám a kezdeti lelkesedés után az eladások jelentősen visszaestek. Becslések szerint eddig 70-75 ezer példány készülhetett belőle, a negyedéves értékesítés pedig nagyjából ötezer darab körül alakulhat.

A modell piaci sikerét több tényező is hátráltatta. Az eredetileg ígért, 40 ezer dolláros alapmodell végül nem valósult meg, a csúcsváltozat hatótávja pedig elmaradt az előzetes várakozásoktól. Európában a szigorúbb szabályozás miatt hivatalosan sosem forgalmazták.

A gyártás leállítása üzleti szempontból is indokoltnak tűnik: az austini üzemben a felszabaduló kapacitást a Tesla új robotaxija, a Cybercab gyártására használhatják fel. A búcsút a modell főmérnöke és hivatalos közösségi oldala is megerősíteni látszik.

A Cybertruck ugyanakkor nem tűnik el nyomtalanul. A fejlesztése során bemutatott technológiák, köztük a steer-by-wire kormányzás, a 48 voltos elektromos rendszer, a hátsókerék-kormányzás és a 4680-as akkumulátorcellák a Tesla jövőbeli modelljeiben is tovább élhetnek.

A különleges pickup tehát kereskedelmi szempontból nem lett átütő siker, de számos olyan műszaki újítást hozott, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják a Tesla fejlesztéseit.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Szalai Péter

Szalai Péter

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?