A Xiaomi sorra éri el a nagy mérföldköveket, most épp a Redmi 8 okostelefonok kapcsán. 

Ezekből mostanra több mint 19 millió darabot szállított le világszinten. Kevesebb mint egy éven belül sikerült ezt elérni, összesen négy készülékkel: a Redmi 8A-t a Redmi 8, majd a Redmi 8A Dual és a Redmi 8A Pro követték.

Redmi 8

A mobil ezzel a legjobb belépőszintű szériák közé került, és alapvetően a versenyképes árazás és a kedvező specifikációk miatt lett a vásárlók kedvence. Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy ugyanilyen siker elé néz-e a Redmi 9 széria, amely Európában ebben a hónapban már debütált, és hamarosan Kínába is eljut.

Irigylik a nagyok a Redmi 8 sikerét

Ez tehát azt jelenti, hogy a 10 éve még nem is létező kínai gyártó olyan eredményeket el, amire sok egykori nagy név irigy lehet. A korábban komoly tényezőnek számító Sony, Nokia és LG például jó eséllyel ölni tudna egy ilyen teljesítményért. Ezek a vállalatok ugyanis hiába fordítanak rengeteg pénzt, időt és energiát a fejlesztésekre és a marketingre. A nagy durranás valahogy mostanában nem akar összejönni.

Mindez persze azért annyira nem véletlen, hiszen a Xiaomi a kínai állam komoly támogatását élvezi. Ez pedig olyan háttér, amely lehetővé teszi, hogy igen jó áron adhassák a készülékeiket.

Fotó: Android Authority

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!