Fél évtized után jelentkezett új középkategóriás mobillal sokak favoritja: Íme a OnePlus Nord! Megnéztük a kép- és hangminőséget, teljesítményt, a kezelhetőséget és az akksit is!
OnePlus Nord
Az OnePlus egyike azon feltörekvő kínai márkáknak, amelyek nagyon hamar értek el igen jó eredményeket a telefonos iparágban, kiszorítva onnan sok tradicionális szereplőt. Az itthon is egyre ismertebb és népszerűbb brand elsősorban az igen jó ár/érték arányú, felső kategóriás készülékeivel aratott sikereket. De most úgy látszik eljött az ideje annak, hogy az olcsóbb középkategóriát is megpróbálják meghódítani. Öt év után jelentkeztek megint ilyen termékkel, amely a OnePlus Nord névre hallgat. Hozzánk is befutott egy példány, lássuk milyen lett!
Külső
Dizájn: A bugyikék hátlapot leszámítva a modell megjelenése totálisan átlagos. A sík képernyő vékony kávákba fut bele, a képernyőbe vágva ott figyel a kamerasziget, de hát ez 2020 közepén, a hajtogatható mobilok korában már egyáltalán nem számít nagy durranásnak.
Ergonómia: Az összeszerelés hibátlan, a gombok jól elérhetőek, nem lötyögnek, a fogása kényelmes, és a például az LG Velvettel ellentétben nem csúszkál.
Strapabíró kialakítás: Felejtős! Ezt bizony hamar megfekteti a por és a víz is, úgyhogy érdemes rá sebtiben venni fóliát, és tokot!
USB: USB 2.0 Type-C. Rendben van, bár azért már van ennél jobb USB csati is.
Fejhallgató csatlakozó: Nincs, NINCS! Kabaré, hogy lehagyták róla. Pláne, hogy a dobozából is hiányzik az átalakító, aminek segítségével a hagyományos jackben végződő fülest rá lehetne dugni.
Notch: Van.
Képernyő/készülékház arány: 86,7 %, Közepes érték.
Ujjlenyomat olvasó: Van, a képernyő alá építve. Jól működik.
Méret, súly: 158.3 x 73.3 x 8.2 mm (nagy lapáttelefon, egész vékony) 184 gramm (átlagos).
Kijelző
Méret: 6,44 inch. Méretes….!
Paneltechnológia: Fluid AMOLED. Ezzel elméletileg lehetnek problémák (zöldülés alacsony fényerőnél), de mi semmi ilyesmit nem tapasztaltunk.
Felbontás: 1080 x 2400 képpont. Ilyen méret mellett ez jó, de nem extrémen kiemelkedő felbontásnak számít. amit a 408 ppi pixelsűrűségi adat is alátámaszt. A képi világ éles, a pixelek egyáltalán nem láthatóak, a finom átmenetek, illetve a ferde és görbe vonalak is rendben vannak. Ennél nem is nagyon kell talán nagyobb felbontás.
Képfrissítési ráta: 90 Hz. Az átlagos 60 Hz-nél jobb, de a 144 Hz-es csúcstól messze van. A magasabb képfrissítési rátának előnyei a tartalmak átpörgetése, scrollozása során, illetve a játékoknál jelentkezik. Részletesebben itt írtunk róla.
Kontraszt: Végtelen. Nincs ennél jobb.
Színek: Tökéletesek, ragyogóak, fátyolosságnak nyoma sincs.
Betekintés szög: Hibátlan.
HDR: Támogatott! Ráadásul a dinamikus HDR10+ szabvány.
Maximális fényerő: 605 nit, eléggé közepes érték. Emiatt napfényben már nem átütőek a színek, és a HDR sem olyan látványos, mint amit a nagyobb fényerejű telóknál tapasztalhatunk.
Minimális fényerő: 1,1 nit. Elég alacsony ahhoz, hogy vaksötétben se legyen zavaró.
Védőüveg: Van, a már említett Gorilla Glass 5. Jó & hasznos, megvéd a kisebb karcolásoktól.
Teljesítmény
Hardver: 8 magos Qualcomm SDM765 Snapdragon 765G (7 nm) (1 db. 2,4 GHz Kryo 475 Prime & 1 db. 2,2 GHz Kryo 475 Gold & 6 db. 1.8 GHz Kryo 475 Silver mag) processzor, 12 GB RAM (!!!), Adreno 620 grafikus chip. A RAM rengeteg, de a többi komponens miatt ma ez közepesen erős konfigurációnak számít.
AnTuTu: A teljesítmény mérésére szolgáló AnTuTu szintetikus tesztprogramon 327 234 pontot ért el, amivel jelentősen, 150-170 000 ponttal elmarad a csúcsmobiloktól.
Mire jó: Mindenre nem! A legjobb grafikájú játékoknál a részletességből és az effektekből vissza kell venni. A 4K videóvágásra nem jó, 8K videófelvétel is ment a levesbe. A képfeldolgozásra a nagy felbontású módra kicsit várni kell. Ezt leszámítva másba nem nagyon lehet belekötni. Kellően gyors a hétköznapi használathoz, stabil. Lehet vele filmezni (akár HDR anyagokat is), videózni, játszani, képeket nézegetni, stb. stb.
Számítógép mód: Nincs. Kár.
Oprendszer: Android 10, a saját felülettel (OxygenOS 10.5.4) és extra funkciókkal kiegészítve. Nagyon jól használható!
Adattárolásra szolgáló memória: 256 GB, bőven elég mindenre.
Melegedés: Nem jellemző.
5G: Nem támogatott. Túl lehet élni.
Hang
Beépített hangszóró: Hát elég borzasztó hangminőséget produkál. A basszusok hallhatatlanok, dinamika nincs, nagy hangerőnél zajosodás tapasztalható. Zenehallgatásra ilyen formán alkalmatlan. Videózásra és játékokhoz elmegy.
Fül-/fejhallgatóval: Teljesen rendben van, lehet használni zenehallgatásra is, sőt e téren akár a direkt erre tenyésztett mobil médialejátszókkal is felveszi a versenyt!
Energia
Akkumulátor: 4115 mAh, nem cserélhető. A kapacitás remek főleg ilyen hardver mellett, és ez az üzemidőn is meglátszik. Használattól függően, 13-14 órával számolhatunk (50%-os fényerő mellett), ami remek értéknek számít.
Gyorstöltés: Támogatott (30W). Egyszerűen remek!
Vezeték nélküli töltés: El lehet felejteni sajna.
Kamera
A mai trendeknek megfelelően sokoldalú képalkotást biztosító, több kamerás rendszerrel látták el a OnePlus Nord mobilt.
Hátlapi fotó
Főegység: 48 MP, f/1.8, rekeszérték, széles látószög. Világosban kimagaslóan jó, színpontos, zajosodásmentes fotók készíthetőek vele. Sötétben is jól teljesít, de azért ilyenkor már bele lehet futni kisebb hibákba.
Ultraszéles látószögű kamera: 8 megapixel, f/2.3 rekeszérték, 119 fokos látószöggel. Remek hangulatú fotók elkészítését teszi lehetővé, de csak világosban. A sötétet annyira már nem szereti, gyakran előfordul zajosodás, elmosódottság.
Nagyított: Nincs benne optikai zoom.
Makró: 2 MP, f/2.4 rekeszértékű kamera. Elvileg az lenne a feladata, hogy ultraközeli képeket készítsünk vele, de nem végzi jól a dolgát. A végeredmény nem lesz az igazi, sokkal jobban járunk, ha belenagyítunk a főkamerával készített képbe.
Mélységkamera: 5 megapixeles. Az elmosódott hátterű képek elkészítéséhez szükséges. Egész jók az ilyen fotók.
Hátlapi videó
Felbontás: 4K-nál a maximum rögzítési sebesség 30 képkocka/másodperces , ami egyszerűen kevés a gyors mozgásokhoz. Aki beéri a Full HD-vel, az ezt kiküszöbölheti, hiszen működik a 60 FPS is.
Stabilizátor: Nem hiányzik, és jól is jön mozgás közben.
HDR: Támogatott. Remek!
Lassítás: Van. Jól működik.
Szuperlassítás: Van, egyszerűen szuper. Pazar kis anyagokat lehet ezzel összehozni.
Előlapi
Ebben a kategóriában egyedülálló duplakamerás rendszert kapott, amit a vloggerek, YouTuberek stb. biztos értékelni fognak.
Főkamera: 32 MP, f/2.5. Világosban, sok fénynél remek. Sötétet nem szereti.
Ultraszéles: 8 MP, f/2.5, 105 fokos. Nagyobb látótér, érdekesebb képi világ (főleg, ha váltogatják a kettőt), de a kevés fényt nagyon rosszul tolerálja.
Videó: 4K-nál már van 60 FPS mód is! E téren kiemelkedő.
Ár
OnePlus Nord – 180 000 forint. A tudásához képest jó ár, de nem extrémen kiemelkedő ár.
Kinek ajánljuk – OnePlus Nord
– Középkategóriás telefont szeretne.
– Vlogger, YouTuber, és magát mutogatná elsősorban.
– Sokoldalú telefont keres megfizethető áron.
– Hagyományos kialakítású mobilban gondolkodik.
– Fontos a kiemelkedő üzemidő
Kinek nem ajánljuk – OnePlus Nord
– Alapvetően játékra keres mobilt.
– Lényeges a strapabíró kialakítás
– Belépő szintű telefonban gondolkodik
– Zenét hallgatna a hangszórókon
Még több információ a OnePlus Nord telefonról a termék hivatalos weboldalán.
[sc name=”facebook” ]