A jelentések szerint leállt a feltekerhető LG mobil fejlesztése, könnyen lehet, hogy sosem jelenik meg a termék.
Az emberek többsége továbbra sem tud vagy hajlandó 1500-2000 eurót adni egy néhány évig használható, sérülékeny összehajtható mobilra, de a gyártók gőzerővel kísérleteznek. Ennek egyike példája az LG Rollable, a feltekerhető mobil, ami kitörési pontot is jelenthetett volna az LG-nek (bár a fentebb említett árak mellett kétséges lett volna a siker…).
A dél-koreai Yonhap News viszont úgy tudja, hogy az LG leállította a feltekerhető LG Rollable mobil fejlesztését, erről a BOE kijelzőgyártót és a beszállítókat is értesítette.
Egyelőre a projekt leállt, nem dobták a kukába, de a szakértők mindent figyelembe véve nem jósolnak nagy esélyt arra vonatkozóan, hogy valaha megjelenhet a termék. Az LG elvégre a szivárgások alapján azt fontolgatja, hogy a hosszú évek óta veszteséges mobilos üzletágát eladja, egy vietnámi cégóriás lehet a vevő, de felmerült a BOE, Google, a Facebook, sőt, a Volskwagen neve is vevőként. Más jelentések szerint pedig a prémium kategóriából lépne ki az LG, de megtartaná a mobilos részlegét.
Az LG hivatalosan tagadja, hogy leállítaná a Rollable fejlesztését, de gyakorlatilag minden szivárgásnál azonnal így tesz a márka az utóbbi időben.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: LG