A szuperszámítógép kiszámolta, ki nyeri a foci Eb-t

A szuperszámítógép szerint 3-2-es Csehország-Dánia mérkőzéssel ér véget a pénteken kezdődött és részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.

Papagáj, malac, polip és még ki tudja milyen állat helyett ezúttal egy szuperszámítógépes szimuláció eredményeképpen sakkozták ki, hogy mi lesz a párharcok eredménye az eredetileg tavaly rendezendő, de a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott foci Eb-n. A Sportradar futballszakértői egy állítólagos szuperszámítógép szimuláció keretében már lejátszották a meccseket, melynek értelmében Csehország Portugáliával kerül össze az elődöntőben, onnan 1-0-s győzelemmel a csehek jutnak a döntőbe, ahol végül 3–2-re Dániát is legyőzik. Azt nem tudjuk, hogy valóra válik-e a szuperszámítógép jóslata, ám annyi bizonyos, hogy most viszonylag kevesen számítanak ilyen összecsapásra a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében.

A Sportradar elmondása szerint a gép a csapatok elmúlt 20 évben mutatott teljesítménye alapján számolta ki, hogy melyik válogatott a legesélyesebb a győzelemre. A szimulált valóság segítségével ma már olyan módon is képesek modellezni a meccsek alakulását, ahogy azok a valóságban, a valódi stadionokban is történnének.

Persze nem a Sportradar az egyetlen, aki megpróbálja megjósolni a leendő nyertest. A Goldman Sachs a labdarúgó Európa-bajnokságok és világbajnokságok előtt rendszeresen készít egy modellt, ami alapján előre jelzik, hogy ki lesz a győztes. Az Goldman csodamodell szerint idén Belgium története során először megnyerheti az Európa-bajnokságot, miután egy szoros mérkőzés keretében eredményesen átlép Olaszországon a döntőben.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?