Ekkor szűnik meg a Windows 10 támogatása

2025. október 14-én végleg megszűnik a Windows 10 támogatása, tehát ezen dátum után már nem érkeznek szoftverfrissítések a Microsofttól. 

A redmondi vállalat nemrégiben publikált adataiból derült ki, hogy a 2015 júliusában debütált Windows 10 operációs rendszer életciklusa bő 10 éves pályafutás után 2025. október 14-én ér majd véget. Ezt követően a Windows 10 Home, Pro, Pro Education termékekhez nem érhetőek majd el a PC védelmét elősegítő Windows Update szoftverfrissítései és műszaki segítsége, és bár a PC továbbra is elindul és fut majd, ezután semmilyen frissítés nem fog érkezni a Microsoftól.

Mindezek fényében már közel sem olyan meglepő, hogy Satya Nadella, a Microsoft elnök-vezérigazgatója a cég május végi Build konferenciáján elhintette a Windows 10 utódját. Nadella szavaiból egyértelműen kiderült, hogy az operációs rendszer „következő nagy generációjának” tartott fejlesztés nem egy szimpla frissítés lesz, hanem az elmúlt évtized egyik legnagyobb fejlesztése, amely minden bizonnyal már gőzerővel készül.

A szoftveróriás bő egy hét múlva, június 24-én tartja majd azt az eseményét, amelyen többek között az új operációs rendszer nevét is bejelentik. Bár az elmúlt időszakban több teória is napvilágot látott, a hamarosan érkező új verzió jó eséllyel a Windows 11 nevet kapja majd.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?